Belföld

2012.11.01. 06:31

Egy hiteles ember a túlvilágról

Néhai nagyanyám szerint a halál mindig mással történik, kár tépelődni rajta. Csakhogy vannak olyan „mások”, akik túlélték a saját halálukat, s visszatérvén elképesztő történeteket adnak elő arról, mit tapasztaltak, míg az élők és a holtak közötti világban tébláboltak. Hisszük is meg nem is, ám nemrégiben egy jó nevű idegsebész ismertette kalandos túlvilági történetét, és neki csak hinnünk kell! Különösen akkor, ha ezt szívesen tesszük.

Gombás Gabriella

Dr. Eben Alexander agyhártyagyulladása következtében kómába esett, teste egyáltalán nem reagált az ingerekre, magasabb rendű agyfunkciói nem működtek és egy hétig  agyhalott volt. A Newsweek címlapon közölte a történetét, ettől volt hangos világsajtó. Az idegsebész szerint a halál nem jelenti a tudatosság végét, sokkal inkább egy „nagy és kiszámíthatatlan pozitív utazás újabb fejezete”.

Feltárult előtte az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója, mondja, bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről, megélte a tökéletes békét és nyugalmat, majd nézeteiről könyvet írt, ami mostanában jelent meg az Egyesült Államokban.

Dr. Eben a tudomány világában nőtt fel, kutatóorvosként dolgozott oktatott a Harvardon s más egyetemeken. „Az agy elképesztően összetett, de egyben rendkívül finom szerkezet, amelynek oxigénellátottsága ha csak minimális mértékben is csökken, annak hatása lesz a tudatra. Korábban sem lepett meg, hogy súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa történetekkel tértek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne" - írja a Newsweek-ben s kifejti, hogy az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben ő volt, még beszűkült tudatosságot sem tapasztalhatott volna, ő viszont rendkívül kalandos utazásról számolt be.



Dr. Eben, úgymond, nagyon is eleven volt, jól érezte magát, megtapasztalta a testen kívüliséget és az univerzumnak egy másik, tágabb dimenziója tárult fel előtte. Végigbogarászván a témát csaknem elhittem,  hogy nagyanyámnak spirituális szempontból is tökéletesen igaza volt, ugyan miért is tépelődnénk az elmúlásunk fölött, íme a hiteles tanú, aki visszatérvén beszámol nekünk dantei kalandjairól. Csakhogy alapvetően kétkedő típus vagyok. Hogy mi nem tetszik ebben a történetben?

A hívő ember valahogyan csak megoldja a túlvilág kérdését. A materialista szívesen elringatja magát azzal, hogy számtalanszor leírt hosszú alagút végén jelentkező fényben elhunyt szeretteinkkel találkozik. Eben doktor most éppen ebből a jóleső halálközeli nyugalmamból zökkentett ki.  Az idegsebész ugyanis nem egyedül bolyongott ebben a multidimenziós, kozmikus világban. Csatlakozott hozzá egy aranybarna hajú és sötétkék szemű gyönyörű  fiatal nő (naná!), káprázatos ruhában, s elsöprő életerőt sugárzott. Olyan tekintettel nézett a doktorra, hogy ő azonnal azt érezte, érdemes élni. Hát bizony így szokott ez lenni a földi életben is.
Ez a nő lett gyanús nekem. Meg a szárnyas lények a bolyhos, rózsaszínű bárányfelhőkön. A lények ismerősnek tűntek neki (nekem is), különböztek a földi élőlényektől, az élet magasabb formáját képviselték, fentről dicsőséges örömzene áramlott, az ezüstös, csillogó szárnyas lények örömtől eltelve énekeltek.
Az Egy idegsebész földön túli utazása című könyv már az előrendelések alapján a sikerlisták élére került s ily módon részévé válik az univerzumnak, amelyet a doktor már megtapasztalt.






Dr. Eben számára mindezidáig materialista alapelv volt, hogy a megismerés elválaszthatatlan a tudattól. Az úgynevezett mentális élményeket, mint amilyenek a halálközeli állapotban átélt tapasztalatok, az agy idegrendszeri eseményeire vezette vissza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!