Belföld

2014.01.16. 16:31

Vita az atom körül

Az energia termelése, forgalmazása, fogyasztása az emberiség kulcskérdései között szerepel, sőt talán a legfontosabb témakör. Mert energia nélkül ma már nem is tudnánk létezni.

Barták Péter

Előállítása, felhasználásának optimalizálása ma a legégetőbb kérdés a világon. Nem véletlen, hogy ha szóba kerül, hazánkban is azonnal felforrósodik a levegő. Még akkor is, ha nincs politikailag kiélezett helyzet, hát még kritikusabb időszakban vagy a választási kampány kezdetén. A környezetvédelem nálunk olyan neuralgikus pont, ami embereket, mozgalmakat, politikai erőket emelhet fel és taszíthat le a trónról. Emlékezzünk csak, milyen hullámokat vetett annak idején a bős–nagymarosi vízlépcső ügye. A kivitelezés meghiúsítása a magyar oldalon a rendszerváltás első lépése volt. Aztán számos olyan szélerőműpark tervéről lehetett hallani, amelynek létrejöttét környezetvédelmi szempontokra hivatkozva vetették el, mit sem törődve akár a pozitív nemzetközi példákkal. Nálunk az ürgepopuláció vagy a madarak vonulási útvonala elsőbbséget élvez a pillanatnyi vagy hosszabb távú emberi érdekeknél. Hogy aztán ez mennyivel járul hozzá az ugyancsak emberi érdekviszonyok, életterek megőrzéséhez, azt az idő fogja eldönteni. A héten bejelentett orosz–magyar megállapodás a paksi atomerőmű nagyarányú fejlesztéséről legalább akkora horderejű, mint az említett példák némelyike. Pénz- ügyileg, gazdaságilag és az energiatermelés szempontjából máris viták tárgya, és nemcsak politikai síkon, hanem a szakmai oldalon is. Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak, és könnyen lehet, hogy a választási kampányban igen nagy súllyal esnek latba az ezzel kapcsolatos vélemények. Nem is beszélve a környezetvédelmi szempontokról, amelyek akár el is dönthetik pró és kontra a most tető alá hozott megállapodás sorsát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!