Borosta

2010.10.07. 05:26

Reneszánsz kalandok

Örök igazság, hogy ha jól sikerül egy számítógépes játék, üzleti szempontok miatt kötelező a folytatás. Ha meg pocsék munka kerül a boltokba, akkor pláne, hiszen helyre kell állítani a hírnevüket.

Szalabán Attila

Nagyjából ez vezérelhette a Jowood programozóit, amikor elkészítették az amúgy nagyon jó hangulatú, találóan megszerkesztett Guild 2 legújabb, Reneszánsz című epizódját. Az amúgy második sorszámmal ellátott játék ugyanis annyi hibát, szaknyelven szólva „bug”-ot tartalmazott, hogy megjelenése után szinte azonnal javítóprogramot kellett kiadni, majd még egyet, de még utána sem működött tökéletesen.


Az új epizód azonban már sokkal jobban sikerült. A Reneszánszban Európa számos városában próbálhatunk szerencsét, amit férfias, bár vitatható megoldásokkal lehet megalapozni. Szóval a ranglétrán való előretörés érdekében csábíthatunk, verekedhetünk, pereskedhetünk, vádaskodhatunk, no és akár fel is gyújtathatjuk az ellenfél kocsmáját. Aki pedig esetleg a jelenkorral is hasonlatosságokat vél felfedezni, tudja be ezt a játékkészítők élénk képzeletének.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!