Szabadfogás: emberi tartást is ad a művelőinek

- Az apám többször annyira elvert, hogy egyszer csak azt vettem észre, szeretek birkózni – kezdte a nagykanizsai 39 éves dr. Kalmár István, akinek édesapja, Kalmár Béla évtizedeken át vezette a birkózó szakosztályt. – Aztán a család nagy bánatára 13 évesen úgy döntöttem, fogorvos leszek. A hirtelen fordulat ellenére sem hagytam abba a sportolást, így a birkózás az életem része lett.

Az erdélyi Székelyudvarhelyről származó Szatmári Zsolt az öccse példáját követve addig könyörgött, sírt és toporzékolt, míg édesapja tízévesen őt is beíratta birkózásra.

– Amikor az öregem meglátta, hogy bukfencezni sem tudok, majdnem elsüllyedt szégyenében – így a 35 éves Zsolt. – Olykor a katonai kiképzéseket is megszégyenítő edzéseken hamar megtudtuk, mi a magyarok becsülete. Nem csak a birkózás fogásait tanultuk meg: tartást kaptunk, férfit faragtak belőlünk.

A barátok közül Fata József 40 évesen a legidősebb, s mint azt elmondta, 11 évesen viszonylag későn kóstolt bele a szerinte is rendkívül embert próbáló sportágba.

– Életem egyik legjobb döntésének bizonyult, még akkor is, ha nem lettem olimpiai bajnok – tette hozzá Fata József. – A versenyeken részt venni csak egy dolog, az edzéseken egészen más hangulat uralkodik. Ott csak az számít, hogy a barátokkal mókázva minél jobban kifáradjunk. S bármilyen hihetetlenül hangzik, bennünket ez utóbbi tölt fel energiával. Másnap sokkal könnyebben megy a munka, pörög az agyunk, sőt, makkegészségesek is vagyunk.

S tényleg, a tréningeknek helyet adó Piaristaiskola tornaterméből a felnőtt edzésekről rendszerint csak kacagást hallani.

– Nem csoda – folytatta Szatmári Zsolt. – Előfordult, hogy Kalmár barátunk annyira sietett, hogy a saját feszülős fekete biciklis nadrágja helyett a felesége sötétkék miniszoknyáját próbálta magáraerőltetni. Persze nem árulok el nagy titkot, nem sikerült, de nem esett kétségbe, s alsónadrágban folytatta a munkát.

Egyébként a testhez simuló dresszt kizárólag ünnepnapokon, tehát a versenyeken viselik, ugyanis az edzéseken határozottabb fogásnál könynyen elrepedhet.

Szatmári Zsoltnak viszont ifjú titánként egy cipővel gyűlt meg a baja. Az egyik ellenfelének olyan szép pirosan fénylő lábbelije volt, hogy az teljesen elvonta a figyelmét. Sőt, a földközeli harcban a kanizsai edző feje éppen a csodacipőre került. Ez még nem lett volna baj, ám a cipőfűző Zsolt fülére tekeredett, s ahogy a partnere hirtelen elrántotta a lábát, összeroppantotta az amúgy is sérülékeny testrészét.

– Azt már nem is tartjuk számon, hogy edzésen hányszor fejelünk össze vagy térdelünk egymásba – vette át a szót Fata József. – Ez hozzátartozik a sportághoz, egyébként is bizonyára minden fiús apuka birkózott már otthon a gyerekével. Azért az elképzelhető, hogy időközben egy-két könnycseppet elmorzsolt a gyerek, de utána folytatódhatott tovább a harc. Nos, a szabadfogás pont ilyen játékos, s közben nem csak a mozgáskoordinációt valamint az egyensúlyt javítja, ám tartást is ad. Eközben olykor elég kemény, de maga az élet is az. 

Zsolti bácsi „karfiolfüle”
Az utánpótlás-képzéssel foglalkozó Szatmári Zsolt szerint a fiatalok többsége kifejezetten a karfiolfülre hajt. Általában egy erős, a fülre mért ütés után a porc megreped, mely óriási fájdalommal jár. Ezt követően a porchártya közé beáramló vérzés okozza a csúnya hegesedést. Azonnali beavatkozással ez elkerülhető, de a szezonban erre általában nincs idő, így utána ez már gyógyíthatatlan. A kanizsai edzőnek mindkét füle korábban megsérült, s ezt a gyerekek nagyon irigylik.