Az alpinisták aranyszabálya: Csak egyszer hibázhatsz!

A nagykanizsai Lovkó István 12 éve ipari alpinista. Eredeti szakmája szerint szobafestő- mázoló, ám mivel már akkor is vonzották a magasságok és a mélységek, úgy gondolta, összeköti (szó szerint) a kellemest a hasznossal, s megismerkedik ezzel a számára új világgal. Azóta mindent kipróbált már, ami szenvedélyével „rokon”: ejtőernyőzött, mászott hegyet és volt barlangász is.

– Szeretek olyasmit csinálni, ami növeli az adrenalinszintet – bocsátotta előre a szakember, aki bő egy évtizeddel ezelőtt séta közben látott először ipari alpinistákat dolgozni egy magasépületen. – A munkám ezért egyben a hobbim is, ami úgy gondolom, szerencsés párosítás. Természetesen, nem úgy indult, hogy eldöntöttem, akkor én holnaptól ipari alpinista leszek. Aki ezzel a foglalatossággal akarja tölteni az idejét, annak részt kell vennie egy vizsgával záruló képzésen – e nélkül próbálkozni nagy bátorság, sőt, inkább úgy fogalmaznék, vakmerő dolog. Itt ugyanis egyetlen rossz mozdulat az én vagy a társaim életébe kerülhet – tehát létkérdés a biztos tudás.

Lovkó Istvánnak ma már saját csoportja van, melynek tagjaitól ugyanolyan szigorral követeli meg a fegyelmet, mint önmagától. Mert az ipari alpinizmus kőkemény csapatmunka: amikor egy tízemeletes épületet festenek, silót takarítanak, vagy épp egy templomtorony tetején dolgoznak, nemcsak magukra, a saját mozdulataikra, hanem a másikra is figyelniük kell, hiszen nagy teherbírású, kézzel font köteleikkel, speciális fémötvözetből készült csigáikkal és karabinereikkel egymást biztosítják.

Ezzel együtt már mindannyiukkal előfordult, hogy zuhantak 2-3 métert. Szerencsére, mindig megfogta őket a rendszer – amúgy eséskor alapszabály, hogy nem szabad a kötélbe kapaszkodni, sőt, mindent el kell engedni. A biztonsági elemek, a fékek ugyanis éppen a zuhanás hatására lépnek működésbe – valahogy úgy, mint egy biztonsági öv.

A legmagasabb épület, amin Lovkóék dolgoztak, a nagykanizsai Szent Józseftemplom 60 méter magas tornya volt. De jártak már szűk, mindössze 60 centiméter széles fém kéményben is, amiben alig lehetett mozogni – az alpinisták szakmájában nemcsak a félelemnek és a tériszonynak nincs helye, hanem a klausztrofóbiának se.

István hozzáfűzte még: természetesen, a szükséges óvatosság mindannyiukban ott van. Ami kell is, mert – ahogy mondta – az ördög sohasem alszik.

Lovkó Istvánék különböző rendezvényeken bemutatókat is tartanak. Van egy mászófaluk, amit mindig sokan ki szoktak próbálni – érdekes tapasztalat ennek kapcsán, hogy bár női ipari alpinistát nem ismer, valamiért a csajok okosabban, ügyesebben haladnak felfelé a falon. Egyébként tizenkét éves leánya már több alkalommal kipróbálta a kötélen való függeszkedést, 50-60 méteres magasságban is lógott már, először 8 éves korában. Sőt, elkísérte édesapját hegyet mászni is. Utóbbi méltán büszke a – ahogy ő fogalmazott – belevaló ifjú hölgyre.