2011.04.23. 05:33
A banánért bármit - Apanapló
Amikor a nyolcadik hónapját taposó Pöttöm reggel, huszonkét és fél százalékban nyitott, csipákkal megrakott szemével, horkolásszerű hangok eregetése közben észreveszi anya és apa reggeli gyümölcsöstálát, egy ezredmásodperc alatt úgy felvillanyozódik, mintha éppen egy százméteres síkfutást abszolvált volna.
A banánnal és kivivel, naranccsal pakolt tányér láttán azonnal annak haladásának irányába vetődik, tartózkodjon is bárhol. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy az édesanyján pecózó gyermek merő egy összeránduló izomtömeggé válik a gyümölcs feltűnésekor, s már ugrana is ki az anyja öléből. Ugrani persze még nem tud, így az efölötti frusztráció következtében három dolog történhet. Egy: éktelenül visítani kezd, és erőteljesen hadonászik a banán irányába. Kettő: kirántja magát az anyaölből, és mászni kezd a cél irányába. Három: rákényszeríti anyát, hogy vigye őt oda a tányérhoz.
Szóval a vége mindig az, hogy az egyetlen leszármazott mindig eljut valahogy a célhoz. Ami ekkor történik, azt nehéz szavakba önteni. Marci először egy banánt kaparint a kezébe, és azonnal elkezdi azt betolni a szájába. A birtoklási vágya viszont kimeríthetetlen, így újabb banánt ránt a kezébe, amit azonnal elkezd belekenni a rugdalózójába, vagy éppen a lepedőbe, esetleg az asztalterítőbe. Aztán amikor végzett, olyan vidáman nevet, hogy apa és anya nem tud mást tenni, minthogy megeszi a maradékot.
