A műszakváltás öröme (Apa-napló)

Amíg én dolgozom, addig neked nincs más dolgod, mint hogy enni adj' a gyereknek, meg rendet tartsál a lakásban - ez a szentencia az elmúlt néhány száz évben biztosan elhangzott már néhány millió családban. Ám azok az apák, akiknél a sors úgy hozza, hogy   másfél-két napot  egyedül kell vigyázniuk a tizenöt hónapos gyermekre, a "műszak" után kivétel nélkül revideálják nézeteiket. Marci - a sors úgy hozta - ötvenhárom és fél órán át az én felügyeletemre  lett bízva. Marci most már mindenre felmászik, s nem érdekli, hogy onnan le is pottyanhat. Az első este tehát azzal telt, hogy a gyermek megmászta a heverőt, ahonnan lelökte a kimosott és megszáradt ruhákat, majd sziklamászó módszerekkel felküzdötte magát a kanapé támlájára, hogy elérje a falon lévő képeket, amelyeket módszeresen a padlóra dobált, mire apa odaért. Vacsorázni fél nyolckor még nem volt kedve, hanem csak negyed tízkor. A desszertként kapott kekszet persze egy másodperc alatt el is tüntette. Az apja meg is nyugodott, milyen jóétvágyú legény is ez a gyermek. Aztán negyed tizenegykor megtalálta a kekszet Marci pólójában, a háta és a feneke közé becsúszva...