interjú

2019.01.25. 10:55

Miló Viki: aki korban hozzám illik, az nős vagy elvált

Amikor több hétre Dominikára utazott, nyolc csöppséget hagyott maga mögött az Exatlon Hungary elsőként kiesett profi versenyzője. Viki csivaváiról a barátnője gondoskodott, aki erre az időre az exsportoló otthonába költözött.

Néhány évvel ezelőtt alaposan megváltozott az egykori bokszoló élete. Két évvel azután, hogy visszavonult az élsporttól, egy reggel úgy ébredt fel, hogy kutyát szeretne tartani. Gyerekkorában többféle négylábú is élt a családi házukban, innen ered az állatok határtalan szeretete – írja a Hot!.

„Sok millió forintot öltem már a kutyákba, de nem bánom”

Elment egy könyvesboltba, és beszerezett néhány kutyás könyvet, hogy el tudja dönteni, milyen fajtájú négylábúval szeretné megosztani az otthonát.

– Amíg sportoltam, felelőtlenség lett volna a részemről állatot tartani, hisz nem tudtam volna eleget foglalkozni vele. Ám az edzősködés mellett jobban be tudtam osztani az időmet, és egy olyan kisméretű kutyára vágytam, amit mindenhová magammal tudok vinni. A csivavára esett a választásom. Hogy szegényke ne legyen egyedül, amíg dolgozom, később vettem hozzá egy társat, majd még egyet, végül elkezdtem tenyészteni őket – magyarázta a korábbi bokszvilágbajnok, aki az első alom után rájött, hogy a tenyésztés nem az ő világa.

Fotó: Hot!

– Négy fiú született, közülük egy kiskutyát adtam oda a barátnőmnek, a többit meg megtartottam, hisz nálam jobb helyre nem kerülhettek volna. Miután nem akartam olyan lenni, mint valami bolond, macskás öregasszony, inkább letettem erről a hobbiról. Nyolc saját kutyánál megálltam. Más utat kellett keresnem a szenvedélyemhez, így a barátaim kutyáit nevelgetem, versenyeztetem. Annyi a teendő körülöttük, hogy napi három-négy órákat alszom. Fél ötkor kelek, és éjjel fekszem le. Szerelemből teszem, pedig milliókat kereshetnék vele. Sok millió forintot öltem már a kutyákba, de nem bánom – tette hozzá a sportoló.

Komoly betegség

Vikinek gyerekként többször is leégett a hófehér bőre, így lassan bőrrák alakult ki nála. Az elmúlt kilenc évben hétszer műtötték, és háromhavonta jár rákszűrésre.

„Egy hónappal ezelőtt egy fiú tervezett volna velem közös életet”

Viki szülei persze jobban örülnének egy unokának, mint a kutyáknak. Az édesapja mégis melléállt, és elfogadta a különös kedvtelését, az édesanyja azonban időnként még szóvá teszi, hogy inkább unokázna.

– Az életem sajnos eddig nem úgy alakult, hogy megajándékozzam őket egy kisgyerekkel. Néha felbukkan egy-egy férfi az életemben, de nem marad sokáig. Egy hónappal ezelőtt egy fiú tervezett volna velem közös életet, gyerekeket. Ha igent mondok, talán megkéri a kezemet, de nem ő volt az a férfi, akire vágytam. Nem azért, mert annyira válogatós lennék – árulta el a bokszoló, kifejtve, hogy nagyon szereti, ha egy férfi nemcsak intelligens és ápolt, de tud valami olyat is, amit ő nem. Ez kell ahhoz, hogy fel tudjon nézni rá.

– Ha ez nincs meg, akkor egy idő múlva nem működik a kapcsolat. És persze nehezebb nyolc „gyerekkel” társat találni. Volt olyan partnerem, aki azt mondta, hogy csökkenteni kellene a kutyák számát. Neki kellett mennie. A gyerekvállalásról pedig már lemondtam, hisz negyvenegy éves vagyok. Aki korban hozzám illik, az nős vagy elvált, van már gyermeke, és nem akar többet. Jól elvagyok a kutyáimmal, hálótársat meg találok. Nem félek, de nem görcsölök rá a családalapításra: ha jön, jön, ha nem, akkor nem – gondolkodott el a TV2 Exatlon Hungary című műsorának első kiesője.

Kutyával is lehet társat találni

Az állatmentő Tornóczky Anitának sem ment egyszerűen, ám végül a sok kutyája ellenére is szíven találta Ámor nyila. Nyáron, a Balaton Soundon mutatta be a nagyközönségnek a jogászként dolgozó Miklóst, aki nemcsak őt, hanem azt a hét kutyát is megszerette, akik Anita otthonában élnek.

Borítókép: Hot!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!