Boldogság

2022.04.11. 09:05

Szerelme és családja előtt is titkolta az Exatlon győztese, hogy megnyerte a műsort

Tavaly óta az Exatlon bűvöletében élt Jósa Danny, imádja a kőkemény pályákat, az izgalmas futamokat. Ezért örült, hogy meghívást kapott a legjobbak közé, az All Star évadba. Azzal a céllal ment ki, hogy övé legyen a dicsőség, hogy magasba emelheti a győztesnek járó trófeát.

Jósa Danny igazi világutazó, szinte az összes földrészen járt már. De semmi nem tudta úgy elbűvölni, mint az Exatlon, ahová tavaly az utolsó feltöltéssel érkezett. Abban az évadban a döntő előtt esett ki, remélte, hogy lesz még lehetősége bizonyítani.

Fotó: TV2

Én egyszerűen imádom ezt a játékot 

– kezdte a Borsnak győzelme után Danny. – Amikor kiderült, hogy mehetek az All Star évadba is, még keményebben edzettem, Tóth Jankával együtt készültünk. Azzal a céllal ültem repülőre, hogy nyerni fogok. És amikor ott álltam a döntő előtt, mindent kizártam, a hátfájásomat is. Meg akartam mutatni, hogy lehetek gyorsabb, ügyesebb 36 évesen a 20 éves Herczeg-Kis Bálintnál, mert mentálisan erős vagyok. Minden fejben dől el, és ez most is bebizonyosodott. Fejben kellett először győznöm.  

 

Elképesztő élmény volt megnyerni ezt több hónapos versenyt, felemelni a trófeát. De még most sem fogtam fel, hogy tényleg sikerült. Egy éve erről álmodtam!
 

Jósa Danny el se hitte, hogy megvalósult az álma
Fotó: TV2

A 18 éve Floridában élő négyszeres magyar bajnok BMX-es amikor a döntő után visszakapta telefonját, szeretteinek, szerelmének is csak annyit írt, hogy vége, lementek az utolsó futamok. Nem mondta el, hogy megnyerte.


Együtt akartam a családommal, párommal a tévé előtt a döntőt, hogy lássam az arcukat, együtt izguljuk végig 

– folytatta. – Így végül a kedvesemmel néztük meg, Lillával. Őt is az Exatlonnak köszönhetem, ha két éve nem megyek el a műsor castingjára, akkor visszautaztam volna Amerikába… Két éve vagyunk együtt, majd elviszem valami szép helyre, mert neki és a Bajnokoknak köszönhetem a győzelmet. Engem nem a pénz motivált, hogy nyerjek, így nem is gondolkodtam, hogy mi lesz a sorsa, beteszem a bankba. Most jobban foglalkoztat az, hogy Lillával, aki Magyarországon él, hogyan oldjuk majd meg a kétlaki életet, mert vele hosszú távra tervezek!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!