2016.08.06. 15:31
Gombóc hagyományosan és újraértelmezve - Túrógombóc lett a nyerő
Balatonfűzfő – Több mint négyezer gombóc készült a jubileumi, tizedik Gombócfesztiválra, az érdeklődők édes, sós és húsos változatok közül is választhattak.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is számos hagyományos és különleges ízesítésű gombócot lehetett kóstolni. A hagyományos szilvás, sárgabarackos, túrós és mákos mellett idén rebarbarás, medvehagymás, lángosos, spenótos-sajtos, almás, diós és bajor hagymás gombóc közül is válogathattak a kilátogatók.
Fotó: Penovác Károly
A megnyitón Marton Béla polgármester és Varjú Lajos, a fesztivált szervező Vendégváró és Gasztronómiai Egyesület (Vegasz) elnöke köszöntötte a vendégeket, utóbbi bejelentette, az egyesület tiszteletbeli tagjává avatták a városvezetőt.
A gombócok közül több mint háromezret huszonkét helyi háziasszony készített, emellett Balatonfűzfő szlovákiai testvértelepüléséről, Nagycétényről érkezett vendégek mintegy kétszáz gombócot főztek, továbbá közel ezer gombóc készült egy cég felajánlásával. A közel húszféle étel közül a zsűri egy hagyományos túrógombócot ítélt a legfinomabbnak, így az Aranygombóc-díjat az egyesület két tagja, Horváth Istvánné és Korsós Károlyné alkotta Gombócfőző galeri nevű formáció vehette át.
A rendezvényt idén is számos kísérőprogram színesítette, a gombócok mellett kézművesek árulták portékáikat, és a gyermekeket is számos program várta. A Közösségi ház mellett felállított színpadon mások mellett Trabarna humorista lépett fel, valamint bemutatkozott a nagycétényi mazsorettcsoport és citeraegyüttes is. Kora este Nótár Mary énekes ad koncertet.