Bulvár

2017.02.03. 18:20

Mit kezdjünk a talált tárgyakkal?

Veszprém - Mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor elveszítjük fontos iratainkat, életünkhöz tartozó és köthető személyes tárgyainkat.

Jákói Bernadett

Az ijedtség mellett meg sem fordul a fejünkben, hogy hol találhatták meg, vagy ha megtalálták, hol kellene keresnünk. Ennél több az, hogy a megtalálóknak és az elvesztőknek milyen jogi kötelezettségeik vannak. Fejes István, Veszprém aljegyzője, a köz-igazgatási iroda vezetője segít választ adni a fontos kérdésekre.

- A talált tárgyak kezelése a közigazgatási iroda feladatai közé tartozik, és emellett minden olyan feladat is, amit a talált tárgyakkal kapcsolatos jogszabályok a jegyzőre nézve előírnak - kezdi a tájékoztatást az aljegyző. - A talált tárgyakkal kapcsolatos jogi szabályozás régi, egy 1960-as kormányrendelet szabályozza ezt a területet. Hogy mennyire ismerik az állampolgárok a talált tárgyakkal kapcsolatos eljárást, azt elég nehéz meg-ítélni, de elmondhatom, hogy sok feladatunk van ezzel kapcsolatosan.

Az emberek jelentős része becsületes, nagy értékű talált tárgyat is adnak le, de szépszámú az értéktelenebb tárgy is. Az értékesek - mint az informatikai eszközök, telefon, laptop, pendrive, valamint ékszerek, készpénz, irattárca - is gyakran kerülnek hozzánk a hivatalba. A talált tárgy tulajdonjogát a megtaláló automatikusan nem szerezheti meg. Ha nem követi a jogszabály előírásait, akkor azzal akár bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetését is kockáztathatja.

A hivatal három hónapig őrzi a becsületes megtalálók által  bevitt, elveszett tárgyakat, köztük ezt a gyermekkerékpárt is Fotó: Jákói Bernadett

A talált tárgyak a tulajdonjog megszerzése szempontjából - főleg a megtalálás helye szerint - két csoportra oszthatók: az utcán talált tárgyak, amelyek tulajdonjogára a megtaláló igényt tarthat, és a közforgalmú közlekedési eszközön, vagy a közforgalom számára nyitva álló helyszínen (például hivatalban, üzletben, intézményben) talált dolgok, amelyek tulajdonjogára viszont nem tarthat igényt.

Az utcán talált tárgy esetében meg kell kísérelni átadni azt az elvesztőnek, bár ez lehetetlennek tűnik, de ha a talált tárgy a tulajdonosra vonatkozó adatot tartalmaz, azt illik visszajuttatni, postai úton vagy személyesen. Ha a talált tárgy tulajdonosa, elvesztője nem azonosítható, azt nyolc napon belül le kell adni a jegyzőnek. A nyilvános helyeken, közlekedési eszközön talált dolgot viszont a megtaláló az üzemeltető alkalmazottjának köteles átadni.

Ha a találó nem tart vagy nem tarthat igényt a tárgy tulajdonjogára, találói díjra ettől függetlenül még jogosult, hangsúlyozza az aljegyző. Ha visszaadja a tulajdonosnak az elveszett tárgyát, a találói díjra jogosult, de ez nem jelenti azt, hogy arra igényt is tart.

- A találói díj mértéke az elvesztő és a megtaláló közös megállapodásán alapul, a jogszabály nem határozza meg a mértékét, csupán annyit mond, hogy annak méltányos összegűnek kell lennie. A gyakorlat szerint a tárgy értékének 10-15 százaléka a találói díj, de ezt a felek megállapodására bízza.

Az elvesztésről feljelentést kell-e tenni? Fejes István szerint akkor érdemes ezt meglépni, ha alapos a gyanú, hogy szabálysértés vagy bűncselekmény történt, de az már a rendőrségre tartozik. Ennek hiányában elég a hivatalban a leadásról érdeklődni.

- Ha nem adták le nálunk a talált tárgyat, akkor mi nem tudunk tovább segíteni. Abban az esetben, ha behozzák a talált tárgyat, és mi sem tudjuk megállapítani a tulajdonos kilétét, három hónapig őrizzük a talált dolgot, ezt követően értékesítjük. Ha történetesen az készpénz, be kell fizetni az államkincstár erre a célra megadott számlájára. A három hónapos őrzési időt követően az értékesítési kötelezettségből adódóan befolyt ellenérték a megtalálástól számított egy évig még átvehető. Egy év elteltével a talált tárgy értékesítéséből befolyt vételár az államot illeti.

Az elvesztett tárgyakról és a találói jogokról bővebben a települések jegyzőjénél lehet érdeklődni - mondja Fejes István. Hangsúlyozza, hogy az utcán elvesztett tárgyakat a települések helyi önkormányzatának jegyzői irodájában kell leadni, de a hivatal telefonszámán is nyújtanak tájékoztatást a lakosságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!