Cozma

2012.09.20. 16:41

Cozma-ügy - A tárgyalás jövő héten kezdődik

Budapest - Jövő héten kezdi tárgyalni a Cozma-ügyet a Kúria, a nyilvános ülések kedden és szerdán, majd október 1-jén lesznek; az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tárgyalási jegyzékből az is kiderül, hogy a tanácselnök Kónya István, a legfelsőbb bírói fórum elnökhelyettese, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője lesz.

MTI

A Legfőbb Ügyészség július elején jelentette be, hogy felülvizsgálati kérelemben kezdeményezi a Győri Ítélőtábla jogerős döntésének hatályon kívül helyezését.
   
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
   
A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon, nem jogerősen életfogytiglant szabott ki az első- és másodrendű vádlottra, Raffael Sándorra és Németh Győzőre; a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván húsz év fegyházbüntetést kapott. A vádlottakat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés kísérletében, valamint bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.
   
A Győri Ítélőtábla 2012 áprilisában kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését: Raffael Sándort és Németh Győzőt tizennyolc-tizennyolc év, Sztojka Ivánt pedig nyolc év börtönre ítélte. A másodfokú bíróság Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek, Németh Győzőt egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, Sztojka Iván esetében pedig háromrendbeli testi sértést állapított meg.
   
Nagy Zoltán, a tábla eljáró tanácsának elnöke szóbeli indokolásában kifejtette, hogy nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni; Raffael Sándor indulatos állapotában rögtön megvalósította szúrási szándékát, Németh Győző azonban nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna a kézilabdázót, tevékenysége "legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető".
   
Büntetőjogászok szerint, mivel a másodfokú bíróság által megállapított minősítés esetén kiszabható büntetés felső határa húsz év, ehhez képest a jogerős ítéletben szereplő tizennyolc-tizennyolc év nem tekinthető enyhének.
   
Néhány héttel a jogerős ítélet kihirdetése után Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyilvánosságban és a Kúria elnökének írt levelében is foglalkozott az üggyel. Kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát a legfelsőbb bírói fórum elnökétől, a "nagy visszhangot kiváltó, esetenként túlzottan enyhe, következetlen vagy ellentmondásos ítéletek - köztük a Cozma-ügy - miatti" társadalmi felháborodásra hivatkozva pedig felvetette, hogy megfelelő-e a bírósági ítéletek szigora és következetessége.
   
A Legfőbb Ügyészség indokolási kötelezettség elmulasztása és a tényállás ellentmondásai miatt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Kúriához a Cozma-gyilkosság ügyében, kérve a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!