Kockázatok és mellékhatások

2019.03.29. 09:51

Ezúttal brit szakértők aggódnak a Huawei szoftverei miatt

Újabb jelentős technikai kockázatokat mutattak ki a brit kormány elektronikus kommunikációfigyelő szolgálatának (GCHQ) szakemberei.

Tungkuan, 2019. március 7. Recepciós a Huawei kínai távközlési vállalat kiberbiztonsági központjában, a Kuangtung tartománybeli Tungkuanban 2019. március 7-én. A magántulajdonban levõ Huawei jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója és a vezetõ a távközlési berendezések piacán. MTI/AP/Kin Csöung

Fotó: MTI/AP/Kin Csöung

A testület, amely 2014 óta minden évben megvizsgálja a Huawei Nagy-Britanniában alkalmazott technológiáit, amiatt is pellengérre állította a kínai céget, hogy

már régóta ismert biztonsági hiányosságokat sem oldott meg.

A jelentés megállapítása szerint a Huawei szoftverfejlesztési problémái „jelentős mértékben növelték a kockázatot a brit szolgáltatók számára”.

A testület hangsúlyozta, hogy a kínai vállalat nem tett érdemi intézkedést a biztonsági hiányosságok kezelésére. A brit szakemberek nem is bíznak abban, hogy a Huawei képes lenne végrehajtani az alapvető hibák kijavítására javasolt intézkedéseket.

Több száz problémát és sebezhetőséget azonosítottak

A jelentés végkövetkeztetése szerint a Huawei nem tudja teljes egészében biztosítani, hogy termékeinek a legkényesebb hálózatokban való felhasználásával kapcsolatos brit nemzetbiztonsági kockázatok hosszú távon kielégítő módon csökkenthetőek legyenek.

Egy évvel ezelőtt, 2018-ban a GCHQ több „száz problémát és sebezhetőséget” azonosított a Huawei eszközeivel összefüggésben, amiről tájékoztatta a brit távközlési vállalatokat. A Huawei tavaly azt ígérte, hogy több mint kétmilliárd fontot költ a jelentésben foglalt kifogások orvoslására, egyben figyelmeztetett, hogy akár öt évig is eltarthat, míg eredmények lesznek.

Dominóhatásban

A GCHQ-hoz tartozó brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ februárban olyan jelentést tett közzé, miszerint kezelhetőek a Huawei Technologies berendezései jelentette biztonsági kockázatokat az ötödik generációs mobil távközlési hálózat (5G) kiépítésénél.

Biztonsági megfontolásból nemrég az Egyesült Államok, majd Ausztrália, Új-Zéland és Tajvan is kizárta az 5G hálózatok fejlesztéséből a Huawei-t, illetve Japán is erre készül. Washington szerint Peking kémkedésre használhatja fel a Huawei, valamint a ZTE kínai telekommunikációs vállalat berendezéseit, a vádak arra a kínai jogszabályra hivatkoznak, amely megköveteli a technológiai vállalatok együttműködését a hírszerző szervekkel.

A Huawei ismételten valótlannak nevezte az amerikai vádakat.

Frissítés, 10:19

Pár perccel cikkünk megjelenése után a Huawei Technologies kiegészítésként elküldte hivatalos állásfoglalását, melyet alább változtatás nélkül közlünk:

A Huawei Technologies közleménye a brit Oversight Board jelentéséről

A Huawei Technologies szóvivője útján kijelentette: az OB (Oversight Board) 2019-es jelentése ismételten elismeri a Huawei Kiberbiztonsági Értékelő Központ (HCSEC) hatékonyságát. A világon a Huawei által finanszírozott, ám egy adott – a brit – kormány szakértői által lefolytatott kiberbiztonsági bevizsgálás és eredményének nyilvánosságra hozatala 2015 óta zajlik, amely egyelőre egyedi gyakorlat. A vállalat ezzel is arra hívja fel a figyelmet, hogy a telekommunikációs hálózatok globális biztonságáért a teljes iparágban felelősségteljesen kell eljárni, a szabályozóknak és a kormányzatoknak pedig együttesen kell dolgozniuk a magasabb szintű, közös kiberbiztonsági szabványok biztosításán és értékelésén.

A HCSEC szervezet, és az azt felügyelő OB munkájában a Huawei Technologies szakemberei is aktívan részt vesznek, valamint az OB évről évre – ahogy a 2019-es jelentés esetében is – a vállalat kérésére végzi el a felmérést. Az Oversight Board megállapításai – amelyek a jelentést alkotják – kizárólag a Huawei Technologies technikai értelemben vett szoftvertervezési hiányosságait tárták fel és a technológiát érintő (mérnöki) elégtelenségekre hívták fel a vállalat figyelmét, miként ez a riportban is szerepel.

A HCSEC a Huawei finanszírozásában működő, ám a brit kormányzati kiberbiztonsagi szakemberek által használt, Huawei eszközöket bevizsgáló intézet.

Ahogy az idei közzétett jelentésben szerepel, „a Huawei egyesült királyságbeli jelenlétének felügyelete az egyik legszigorúbb az egész világon. Éppen ezért ez az összefoglaló nem tartalmazza azt, hogy az Egyesült Királyság hálózatai sebezhetőbbek lennének, mint tavaly voltak”

A jelentést minden évben közzéteszi az OB. A 2019-es riport egyébként aggodalmát fejezte ki a Huawei szoftvertervezési (mérnöki) tevékenységét illetően. „Komolyan vesszük a felmerülő aggályokat. – a vállalat képviselője útján nyilatkozta – A jelentésben megnevezett kérdéses pontok fontos ösztönzői a jelenleg zajló szoftvertervezési folyamatok átalakításának. ”

A Huawei Technologies igazgatótanácsa tavaly novemberben döntött például egy kétmilliárd amerikai dollár kezdőértékű, az egész vállalatot érintő átalakítási programról, amelynek célja a szoftveres folyamatok, és a mérnöki precizitás fejlesztése. Az említett programra magas színvonalú tervet készített a cég, a végrehajtásában pedig továbbra is együttműködik az Egyesült Királyság szolgáltatóival és a brit Nemzeti Kibervédelmi Intézettel (NCSC), hogy az elvárásoknak megfelelően még elterjedtebbé válhasson a felhő-, digitalizáció- és szoftveralapú technológia.

A Huawei Kiberbiztonsági Értékelő Központ (HCSEC) 2010 novembere óta vizsgálja a vállalat termékeinek felhasználását érintő kockázatokat a brit telekommunikációs hálózatokban és minden más kritikus infrastruktúrában.

Az OB 2019-es jelentése itt érhető el.

Borítóképünkön egy recepciós a Huawei kiberbiztonsági központjában (Fotó: MTI/AP/Kin Csöung)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!