Itt van, mire vágyott

2019.08.05. 12:02

Nyomul a kocsmapultnál? Helyre teszi a mesterséges intelligencia (videó)

Nem, ez nem paródia, sőt, nem is Orwell 1984 című regényéből készült. Úgy tűnik, AI kell mindenhová.

Az éjszakai szórakozóhelyekkel valószínűleg egyidős, igazán nehezen feloldható problémát számol fel az AI Bar fejlesztés.

Megfigyelhette bárki, hogy a népszerű mulatókban vagy sorba áll türelmesen, s akkor minden nagymenő eléje lép – biztosított égés a partner előtt –, vagy szintén beáll a kulturálatlanul tülekedők közé.

Nincs többé szükség éles könyökre

Mivel ma már mindent a mesterséges intelligenciára bíznak, a csapossal az italért folytatott harcot is mesterséges intelligencia bevetésével oldják meg.

Az arcfelismerési technológiát használják vendégek „intelligensen virtuális” sorba állításához.

A rendszert már kipróbálták a londoni 5cc Harrild & Sons bárban, ahol Luka Kovijanić csapos azt mondta az Engadgetnek, hogy

„a törzsvendégek kezdetben kissé szkeptikusak voltak, de amint látták a működését, elfogadták”.

A dolog a gyakorlatban úgy fest, hogy élő videón mindenki sorban áll a képernyőn. Az egyes ügyfelek feje fölött pedig egy, a sorban lévő helyüket mutató szám jelenik meg, és megadja a becsült várakozási időt a kiszolgálásukig.

Ráadásul a csúcstechnika képes az automatikus életkor-ellenőrzésre, tehát ha valaki kiskorúnak tűnik, a rendszer felszólítja a személyi igazolvány előhalászására, mielőtt még a csaposhoz, pultoshoz érne.

Tervezik az automatikus újrarendelés funkció beüzemelését, valamint az úgynevezett „FaceTab” szolgáltatást, amely számlára csak bizonyos személyek számára enged italokat rendelni. A beüzemeléshez szabványos webkamera, kijelző és internet kapcsolat szükséges.

Halleluja, még egy dolgot sikerült optimalizálni

Ugyan a hozzászólók némelyike Orwellt emlegeti a korszakos fejlesztés kapcsán, az üzemeltetők állítják, hogy a rögzített adatokat helyileg és minden reggel törlik a számítástechnikai felhőből.

Az AI Bart fejlesztő DataSparQ egészen komolyan állítja, hogy rendszerük az Egyesült Királyságban 78 millió pint kitöltésével egyenértékű várakozási időt takarít meg, és megkönnyítik szegény italra váró britek életét.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!