Segítség: Bright Sky HU

2021.04.28. 09:45

Diszkréten segít a kapcsolati erőszak áldozatain az új mobilapp

Már elérhető a legnagyobb app áruházakban a Vodafone Magyarország Alapítvány legújabb fejlesztése, a kapcsolati erőszak áldozatait segítő, Bright Sky HU mobilalkalmazás.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Jelenleg kevés olyan digitális megoldás létezik, amely tájékoztatja, illetve támogatja a kapcsolati erőszak érintettjeit és környezetüket. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt a bántalmazottak a korábbinál is nehezebben tudnak kapcsolatba lépni a segítő szervezetekkel, így még nagyobb szükség van újfajta fejlesztésekre.

A Bright Sky HU applikáció bevezetése technológiai mérföldkő lehet a bántalmazó kapcsolatban élők segítésében. A cél, hogy az alkalmazással

minél több érintettnek és a környezetükben élőknek átfogó információt, valamint elérhető, gyors támogatást nyújtsanak.

Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára szerint a szakmai szervezetekkel történt egyeztetés során egyértelműen kiderült, hogy szükség van egy olyan technológiai megoldásra, amely hatékonyan támogatja az edukációt a kapcsolati erőszak témájában, és a digitális térben összegyűjti a segítség lehetséges formáit is.

Az app a nemzetközi Vodafone Alapítvány saját fejlesztése, és jelenleg hazánkkal együtt már kilenc Vodafone-os országban elérhető, országonként lokalizált tartalommal. Az alkalmazás már Android és iOS készülékekre egyaránt ingyenesen letölthető.

A Vodafone Magyarország Alapítvány

a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet aktív közreműködésével hozta létre a Bright Sky HU alkalmazást,

amely lerövidítheti az utat a bántalmazás felismeréstől a tényleges segítségkérésig. Rácsok Balázs, a szervezet szociális igazgatója szerint fontos, hogy az online térben aktív fiatal generáció számára is legyenek olyan platformok, ahol segítségért fordulhatnak:

„A párkapcsolati erőszak témájával foglalkozó közösségi oldalakon, mint amilyen az „A szeretet nem árt” hivatalos Facebook és Instagram oldalunk is, ugyan minden tudnivaló és elérhetőség megtalálható, ahol az érintettek anonim módon, kötöttség és szégyenérzet nélkül fordulhatnak hozzánk segítségért, mégis azt tapasztaljuk, hogy ezeket

a nyilvános oldalakat a bajba jutottak saját biztonságuk érdekében nem jelölik vagy követik.

Fontos, hogy a közösségi média mellett legyen egy olyan felület is, ami az érintettek számára közvetlenül elérhető, de a használatáról a külvilág nem értesül olyan egyszerűen. A Vodafone Alapítvánnyal közös munkánkban a Bright Sky applikáció épp ezért egy újabb digitális mérföldkő, amellyel hatékonyan támogathatjuk a kapcsolati erőszak áldozatait.”

Az innováció számos funkcióval segíti az áldozatok és környezetük tájékozódását a kapcsolati erőszak témájában. Az „online biztonsági útmutató” menüpont alatt az áldozatok hasznos információkat találnak arra vonatkozóan is, hogy miként óvhatják meg digitális intimszférájukat, email és közösségimédia-fiókjaikat a bántalmazótól. A felhasználók többek között rövid, 12 kérdéses gyorsteszt megválaszolásával elemezhetik saját helyzetüket és megtudhatják, valóban bántalmazó-e a párkapcsolatuk, illetve esettanulmányokat olvashatnak a szexuális beleegyezés és zaklatás témakörében.

A Bright Sky applikációval veszélyhelyzetben az érintettek és környezetük azonnali segítséget kérhetnek a szakmai szervezetektől és a hatóságoktól.

Barabás Ildikó alezredes, az ORFK munkatársa elmondta, hogy a bántalmazottak a már ismert, régebb óta működő csatornák mellett az új applikáción keresztül is bejelentést tehetnek a rendőrségen, ha veszélyben érzik magukat.

Az érintettek az applikációban az országos segélyvonalak és a témában jártas segítő szervezetek elérhetőségeit is megtalálják, köztük az Áldozatsegítő Központokat, melyek jelenleg országosan hat nagyvárosban nyújtanak anyagi, pszichológiai vagy jogi támogatást a párkapcsolati erőszak áldozatainak:

„Az Igazságügyi Minisztérium által fenntartott Áldozatsegítő Központok az áldozatok – különösen az olyan speciális áldozati körök, mint a kapcsolati erőszak áldozatai – számára személyre szabott ellátást biztosítanak, tájékoztatást, akár rendszeres, térítésmentes pszichológusi segítségnyújtást kínálnak a krízishelyzet kezelése, az egyensúlyi helyzet visszaállítása és a továbblépés érdekében. A Központok az áldozatsegítés támogatási rendszerét kiegészítve az áldozatok élethelyzetének javítása érdekében kiemelt figyelmet fordítanak az érzelmi támogatásra. Általános cél, hogy az áldozatok lehetőségei javuljanak, az őket megillető jogok mind teljesebben érvényre jussanak, a Központokhoz forduló áldozatok szükségletei támogató figyelemmel, személyre szabott segítőfolyamatban legyenek kielégítve, többek között ingyenes pszichológusi segítségnyújtás lehetőségét is biztosítva.” – mondta Dr. Szeiler Orsolya, Igazságügyi Közszolgáltatásokért Felelős Helyettes Államtitkár.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!