SpaceX űrszemét?

2022.09.16. 12:07

Tűzgolyót figyeltek meg Skócia egén

A tűzgolyó feltehetőleg a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat műholdprogramjának légkörben elégett űrszemete volt – közölte a The Guardian csillagászokra hivatkozva.

Forrás: Shutterstock

A fényjelenséget szerdán helyi idő szerint este tíz óra körül észlelték nagyjából húsz másodpercig. Csaknem nyolcszáz bejelentés érkezett Skóciából, Észak-Írországból és Anglia északi térségeiből.

Videófelvételeken a délről északnyugati irányba haladó objektumot lehetett látni, ahogy széttöredezik.

John Maclean, a brit Királyi Csillagászati Társaság tagja szerint nagy valószínűséggel űrszemétről lehetett szó, s ez feltehetően Elon Musk amerikai multimilliárdos SpaceX nevű űrkutatási vállalatának egyik Starlink műholdjától származott, amelyet egyébként is a nap folyamán irányítottak volna a Föld légkörébe.

Az objektum túl lassan haladt ahhoz, hogy meteor lehessen – mondta. A meteorok ugyanis rendszerint csaknem óránként 130 ezer kilométeres sebességgel hatolnak be a légkörbe, míg az űrszemét jóval lassabb, óránként legfeljebb 48 ezer kilométeres sebességet ér el, így hosszabb ideig látható az égbolton – magyarázta a csillagász.

A Starlink projekt célja, hogy nagy sebességű internetet biztosítsanak műholdak ezrei segítségével. A rendszer viszonylag drága, de ott ad hozzáférést, ahol kábeles kapcsolat nem lehetséges. A műholdakat úgy tervezték, hogy a légkörbe lépve elégjenek.

Maclean szerint, ha volt is törmelék, az valószínűleg az Atlanti-óceánba zuhant a Hebridák térségében. A 2,8 méteres Starlink-műholdak egyébként is túl kicsik, hogy veszélyessé váljanak a földön, mert rendszerint elégnek a légkörben.

A SpaceX egyelőre nem reagált megkeresésekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!