Digitália

2023.12.04. 06:00

Ez a kisteherautó gyorsabb, mint egy Porsche, ráadásul golyóálló

Próbálunk visszafogottak lenni, de ez tényleg egy őrült autó! Négy éve vártak rá, akik előleget fizettek: most megjött.

MW

Forrás: Tesla

Egy szóval? Elképesztő!

A Cybertruck elektromos kisteherautót még 2019 novemberében jelentették be, és a 2021-es foglalózások alapján 1,2 milliót látatlanban eladtak belőle. Csak idén februárban bukkantak fel a prototípusai az utakon, s most, annyi várakozás, rossz hír és pletyka után november 30-án a Tesla elkezdte kiszállítani. Az átadási ünnepségen hajmeresztő dolgokat demóztak, ilyeneket, hogy „a Cybertruck gyorsabb, mint egy Porsche 911”, meg hogy „az autó a fegyvertüzet is állja”.

Íme, a lövöldözős teszt:

Persze a termékbemutatókon szeretnek nagyokat mondani: éppenséggel pont a Cybertruck 2019-es premierén hozta össze a Tesla tulajdonos-vezérigazgatója, Elon Musk az autógyártás történetének egyik leglátványosabb leégését. Az történt, hogy a törhetetlennek nevezett üvegre demózásként vasgolyót dobtak – és betört.

Egyébként utazhatunk vele 540 kilométert egyetlen töltéssel, amire csupán 15 percig rátöltve újabb 220 kilométert autózhatunk. Ráadásul az elektromos szufla nemcsak befelé, hanem ki is „folyhat” belőle: lehet működtetni a szerszámokat az akkujáról, s ha otthon áramszünet lenne, akár 11,5 kilowatt teljesítménnyel támogathatjuk a világítást.

Nem csak a borítóképen megy el bárhová: elektronikusan adaptív légrugózása 12 hüvelyknyi mozgást és 17 hüvelykes hasmagasságot kínál. Tartós és robusztus: a festékmentes, ultrakemény rozsdamentes acélváz javítása egyszerű és gyors.

Tágas, modern kabin

Csendes, mint egy luxusautó, de „vadállatmódban” 2,6 másodperc alatt gyorsul 60 mérföldes sebességre. Mint alább látható, a gyorsulási versenyen a Cybertruck csakugyan mindössze 2,6 másodperc alatt gyorsult fel 96,56 km/h-ra, és a Porsche 911 előtt ért célba.

Az alábbi film szerint a Cybertruck vontatási kapacitása jobb, mint a rivális modelleké.

Ennyi mókát és teljesítményt persze meg kell fizetni: a kisteherautó induló ára 60 990 dollártól (körülbelül 21 millió forint)  a négykerék-hajtású 90 ezer dollárig (31 millió forint) terjed, felszereléstől függően. Plusz jönnek még a további költségek. A pontos árlista itt érhető el.

Forrás: Tesla

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!