Egyetem

2014.06.27. 18:35

Mérnökké váltak

Veszprém - A mérnöki kar sikere a nemzetközi piacon is meghatározó vállalatokkal való jó kapcsolaton is alapszik, hangzott el a Pannon Egyetem diplomaátadóján pénteken.

Marton Attila

A mérnöki karon a 2013 -2014-es tanév tavaszi félévében 145 hallgató vette át diplomáját alap- és mesterszakon. A kar eredményeinek köszönhetően a nemzetközi élvonalba tartozik, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora, majd arra kérte a végzősöket, tervezzék meg szakmai karrierjüket. David Pullan, a Mol Csoport DS fejlesztési vezetője köszönetet mondott a kar hallgatóinak és oktatóinak a társasággal közösen végzett munkájukért. Brányi Mária alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a hallgatók kapcsolata megmarad Veszprémmel, és sokan közülük a városban vagy térségében kezdenek el dolgozni.

Dr. Szalai István, a mérnöki kar dékánja beszámolt a fakultás hallgatóinak és oktatóinak eredményeiről. Kiemelte, a kar sikere a nemzetközi piacon is meghatározó vállalatokkal való jó kapcsolaton és közös munkán alapszik.

A köszöntők után PhD doktorokat avattak, valamint Friedler Ferenc dékáni kinevezést adott át Szalai Istvánnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!