meglepetés

2018.12.11. 13:55

1,6 milliárdszor játszották le a 20. század legtöbbet streamelt dalát

Valószínűleg most már tudni szeretné, melyik is az.

A Queen rockegyüttes Bohemian Rhapsody című száma lett a 20. század legtöbbet streamelt dala – közölte hétfőn a Universal Music Group (UMG) zenei kiadó, amely szerint az együttes, ezen belül is Freddie Mercury történetét feldolgozó Bohém rapszódia című film adott új lendületet a dalnak.

Az UMG közleménye szerint az 1975-ben megjelent kislemezt és videoklipet több mint 1,6 milliárdszor játszották le világszerte a különböző zeneszolgáltatóknál.

A Bohemian Rhapsody, amely olyan klasszikusokat utasított maga mögé, mint a Nirvana Smells Like Teen Spirit című száma, valamint a Guns N' Roses Sweet Child O'Mine című slágere, egyúttal a minden idők legtöbbet streamelt klasszikus rockszámának címét is megszerezte.

A Rami Malek főszereplésével készült Bohém rapszódia című film egy új nemzedékkel ismertette meg a brit rockegyüttes történetét. Öt héttel a megjelenése után a mozi immár minden idők legnagyobb bevételt produkáló zenés életrajzi filmje, amelyre világszerte 600 millió dollár (170 milliárd forint) értékben váltottak jegyet.

Maleket Golden Globe-díjra jelölték a múlt héten alakításáért és várhatóan az Oscar-jelölést is megkapja januárban.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!