tehetség

2019.10.19. 08:40

Tökélyre fejlesztette az egyensúlyozást a net kedvenc tacsija

Harlso tényleg elképesztő.

Forrás: Shutterstock

Harlso, a Belfastban élő, ötéves tacskó egyetlen trükköt tud – ám azt nagyon. Gyakorlatilag bármit képes egyensúlyozni a fején – eme tudását (gazdája, Paul Lavery közreműködésével persze) pedig örömmel meg is osztja Insta-oldalán, ahol már 113 ezren követik az egyensúlyozás négylábú királyát – írja a Bors.

Harlso különleges tehetsége egyébként három évvel ezelőtt derült ki, amikor gazdája olyan egyszerű parancsszavakat próbált neki megtanítani, mint: ül, fekszik, pacsit ad. Nos, Paul elmondása szerint ezek a dolgok egy cseppet sem érdekelték a fiatal négylábút. Később azonban kiderült: az egyensúlyozással egész más a helyzet.

Gazdája egyébként nagyon ügyel házikedvence biztonságára, így semmi olyat nem egyensúlyoztat vele, ami túl nehéz lenne száméra, vagy ami miatt megsérülhetne.

Harlso – amellett, hogy igen tekintélyes követőbázist tudhat maga mögött – a közelmúltban elnyerte az “Az év közösségimédia-személyisége Észak-Írországban” elismerést is, számos kétlábú riválisát megelőzve – írja az Oddity Central.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!