Szívszorító

2021.10.26. 12:20

Már 10 éve segít gyógyíthatatlanul beteg gyerekeknek a Tábitha Ház

Az idekerülők élete nem menthető meg, de méltóságuk, az utolsó mosolyuk és ölelésük igen.

Forrás: Tábitha Gyermekhospice Ház

10 éves a Törökbálinton található Tábitha Ház, ahol eddig több mint 300 olyan család talált segítséget és menedéket, akik gyógyíthatatlan betegséggel együtt élő gyermeket nevelnek. Ezen belül az intézmény dolgozói már 100 gyermeknek és családjának nyújtottak életvégi kíséretet és fogják azóta is óvón kezüket.

A kerek évforduló alkalmából tartott megemlékezésen megrázó mondatban foglalta össze a Baptista Szeretetszolgálat főtitkára, Varga László a ház lényegét. Az idekerülők élete nem menthető meg, de méltóságuk, az utolsó mosolyuk és ölelésük igen.

Az évfordulón a meghívott vendégek, köztük Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár asszony és az újságírók betekintést nyerhettek az épület mindennapjaiba. Az eseményen az Alma együttes a 10 éves évfordulóra írt dallal lepte meg a jelenlévőket.

Az érintett családok részéről felmerülő igények szívszorító módon jelentősen meghaladják az 5 ápolási ággyal működő ház kapacitását, amelynek átlagos kihasználtsága így is 80 százalék felett van, a kiemelt időszakokban pedig jelentősen meghaladja a 100 százalékot is. Ezért fontos, hogy elkészüljön egy nagyobb Tábitha Gyermekhopsice Ház. A telek és a tervek már készen várják a kivitelezés megkezdését, amelynek támogatásával kapcsolatban folynak a tárgyalások a magyar állammal és az adományozókkal.

A Tábitha Ház dolgozói hangsúlyozták, az ide kerülő családok egyike sem választotta ezt az élethelyzetet. Ráadásul jelenleg az érintett családok, amikor megtudják, hogy gyermekük állapota orvosi kezeléssel már nem gyógyítható, egyedül maradnak és nagyon kevés segítséget kapnak.

Bármelyik másik családdal történhetne, hogy megkapják a lesújtó hírt gyermekük állapotáról. Legyünk érzékenyebbek, merjünk szembe nézni a gyermekhalállal, merjünk segíteni.

A gyermekhospice házak világszerte biztonságos és meghitt környezetet teremtenek több mint 21 millió gyógyíthatatlan gyermeknek és családjaiknak a gyermekek életének utolsó időszakában és azon túl.

A daganatos gyerekek száma emelkedik Magyarországon is, és annak ellenére, hogy a gyógyulási esélyek jellemzően magasak, mintegy 20 százalékukat elveszítjük.

A Tábitha Gyermekhopsice Ház egyedülálló segítséget nyújt

A gyermekek úgynevezett hospice palliatív ellátásával foglalkozó intézmény egy különleges szerepet tölt be az egészségügyi ellátó rendszert kiegészítve. Azoknak a családoknak nyújt ingyenes segítséget, akik életük legnehezebb feladatát kapták.

Egy gyermekhospice ház tevékenysége más, mint amit klasszikus hospice tevékenységként ismer a társadalom.

A palliatív ellátás célja a beteg testi és lelki szenvedéseinek csillapítása, lehetőség szerint azok megszüntetése. Az ellátással a beteg és családja testi, lelki, spirituális és szociális szenvedésének okait is feltárják, illetve komplex módon igyekeznek enyhíteni azokat.

Világszerte egyre markánsabb cél, hogy a palliatív ellátási forma már a betegség diagnosztizálásakor, a betegség gyógyításának megkezdésekor elérhető legyen a beteg és családja számára.

A korai palliatív ellátás előnyei közé sorolható a gyermek és családtagjainak jobb pszichés állapota, a tájékozottság, a jobb kommunikáció és együttműködés a kezelőorvosokkal, a reálisabb kezelési célok, a jobb életminőség és a hosszabb élettartam.

A hospice ellátás a palliatív ellátásnak az a szűkebb fejezete, amikor a beteg gyógyulására már nincs remény, és a halál 6-12 hónapon belül elkerülhetetlenül bekövetkezhet.

A ház egyik kiemelt tevékenysége az életvégi ellátás, amikor a szakmailag felkészült komplex csapat a minőségi élet és a minőségi halál körülményeit teremti meg. Minden esetben a család dönti el, hogy kórházban, otthonukban vagy a Tábitha Ház életvégi apartmanjában történik az életvégi kíséret.

Az intézményben olyan légkört teremtenek, amelyben minden pillanat az életről szólhat, illetve a családról és az együtt megélt emlékek felidézéséről.

Ezenkívül a szakemberek ott állnak a háttérben, hogy biztonságos, félelemmentes és intim környezetet biztosítsanak az egész család számára a búcsúzás, majd a gyászfeldolgozás időszakában. Továbbá a ház egyedülálló segítséget nyújt mentesítő támogatásával azoknak a családoknak is, akik otthonukban 24 órában ápolják gyógyíthatatlanul beteg gyermeküket.

A gyermekhalál a mai napig tabutéma. A családok, az ezen területen dolgozó intézmények és szakemberek társadalmi támogatottságának a növelése fontos feladat, hogy ilyen helyzetben senki ne maradhasson segítség nélkül.

További információ a ház működésével kapcsolatban az intézmény honlapján olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!