Hegymászás

2022.04.19. 07:42

Varga Csaba rohamtempóban ostromolja a Kancsendzöngát

Öt nappal azután, hogy útnak indult Budapestről, Varga Csaba máris elérte az 5500 méteren felállított alaptábort. A magyar hegymászó nem vesztegeti az időt, a jelek szerint minél hamarabb meg akarja hódítani a Föld harmadik legmagasabb csúcsát, a Kancsendzöngát.

Varga Csaba magyar idő szerint hétfő délután már a Kancsendzönga durván 5500 méter tengerszint feletti magasságon fekvő alaptáborából jelentkezett be. Elmondása szerint, mivel szép az idő és jó erőben van, kedden el is indul a hegyre, az első rövid akklimatizációs körre – írja a Magyar Nemzet.

Nagyon jó az idő, meleg van. Holnap felmegyek a 2-es tábor felé (kb. 6400 m), de nem alszom ott, egyből lejövök, aztán egy nap pihenés és újra felmegyek a 2-es táborig vagy talán tovább

– tudósította médiapartnerét, a Hazajárót.

A nagyváradi hegymászó tehát a tőle megszokott dinamikus tempóban halad a csúcs felé. Április 13-án indult Budapestről, utána két napot töltött Katmanduban, majd Lukla érintésével április 17-én ért az alaptáborba.

A Gasherbrum II, a Broad Peak, a Manaszlu, a Gasherbrum I és a Dhaulagiri után a Kancsendzönga a hatodik nyolcezres csúcs, amelyet Varga Csaba meg akar hódítani. A 8586 méter magas hegyen négy éve járt, a rossz idő miatt akkor nem volt lehetősége a csúcstámadásra. A magyar alpinista ezúttal is pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül kívánja véghez vinni a küldetését.

Borítókép: A Himalájába, a Kancsendzönga Expedícióra induló Varga Csaba hegymászó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2022. április 13-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!