A tragédiák feldolgozásáról

Az ajkai születésű egyetemi docens elsősorban a Titanic, az ikertornyok és a vörösiszap-katasztrófa esetein keresztül mutatta be a lelki folyamatokat.

– Az ország legnagyobb vegyi katasztrófája személyes és csoportos tragédiákat okozott. Vajon hol foglal majd helyet ez az esemény a történelemben? – feszegette a kérdést Pék Győző azt hangsúlyozva, hogy a média jelentősen befolyásolja az adott tragédiával kapcsolatos gondolatainkat és érzelmeinket. A sajtó segíthet abban, hogy a megküzdés közösségi szinten is végbemenjen.

Megfigyelhető, hogy közvetlenül az események után intenzív a kommunikáció, majd ez körülbelül egy hónap után gátlás alá kerül. Két-három hónap alatt annyira telítődnek az emberek, hogy már nem akarnak beszélni a tragédiáról. A tiltakozás után helyreáll az élet mindennapi rendje, elindul egy közösségi feldolgozás.

Az ikertornyok megsemmisülését okozó terrortámadás után blogokban használt kifejezéseken keresztül is vizsgálták a lelki folyamatokat, azaz pszicholingvisztikai kutatást végeztek. Az én, vagyis az egyes szám első személyű megfogalmazás énközpontú gondolkodásra utal, ami gyermekekre, depressziósokra, alacsony önértékelésű egyénekre jellemző. A mi, vagyis a többes szám első személyű kifejezések használata egyre gyakoribbá vált, amikor a közösség kezdte feldolgozni a tragédiát.

A vörösiszap-katasztrófa közösségi feldolgozásáról 613 egyetemi hallgatót vizsgáltak soproni, debreceni, nyíregyházi és budapesti intézményben. Megfigyelték, hogy a földrajzi közösség nagyobb érdeklődést mutatott az esemény iránt.

– A kollektív emlékezet rekonstruktív: a múltat mindig újra és újra kell értelmezni. A jelenben teremtjük újra, de a jövővel is kapcsoltban áll – mondta a docens. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyjából 25 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy társadalmi konszenzuson alapuló emlékművet állítsanak a tragédiák áldozatainak a tiszteletére.