nem minden a koron múlik

2018.07.31. 22:30

Akár 90 évesen is vezethetünk jól

A szakértő szerint az életkor nem feltétlenül határozza meg a vezetési képességet.

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint az életkor nem feltétlenül határozza meg a járművezetői képességet; ha egy ember egészségi állapota megengedi, akár 90 évesen is vezethet.

A szakértő az M1-en kedden azt mondta,

látott már 80 év feletti nagyon biztonságosan vezető és 30 év körüli teljesen alkalmatlan sofőrt is.

Elmondta, hogy az időskori vezetésnek számos feltétele van, s ha például egy idősebb sofőr balesetet okoz, akkor nagy eséllyel pályaalkalmassági vizsgát kell tennie, egyes megyékben ez már 60 év feletti autósokra is vonatkozik.

A vezetői alkalmasságot elsősorban az illetékes minisztérium pályaalkalmassági vizsgálati hatósági főosztálya állapítja meg, a vizsgálat reflextesztből és pszichológiai részből áll, esetenként közlekedéspszichológus és igazságügyi szakértő segítségével hozzák meg a döntést – fűzte hozzá. A szakjogász arra is kitért, hogy ha egy sofőrt bűncselekmény miatt nem kategóriakorlátozás szintjén tiltják el a vezetéstől, akkor kötelező az utánképzés.

Magyarországon tízévente, 40 év felett ötévente, majd a kor előrehaladtával kétévente kell meghosszabbítani a vezetői engedélyeket

- emlékeztetett Borbély Zoltán.

Borítókép: Little Moon/Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!