villámgyors segítség

2019.03.23. 21:45

Hamarosan kilenc új helikopter áll a mentők szolgálatába

Sokkal többet tudnak majd az eddigi osztrák tulajdonú, bérelt gépeknél.

Forrás: omsz

Fejlődik a magyar légimentés, ennek részeként a következő hetekben szolgálatba állnak az első gépek abból a mentőhelikopter flottából, amelyek beszerzéséről a kormány tavaly határozott – közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Kilenc – kormányzati forrásból beszerzett – EC135P2+ típusú gép váltja az eddig bérelt osztrák tulajdonú helikoptereket.

Az új gépek felszereltsége felülmúlja a korábbiakét: a helikopterek a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket, lélegeztető- és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangot tartalmaznak.

A bérelt gépeknél fejlettebb radar- és navigációs berendezésekkel, robotpilótával, valamint éjjellátó képességgel is rendelkeznek, ezek által a közeljövőben az éjszakai légimentés is megvalósulhat. A gépek alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésre is, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést.

Magyarország korábban nem rendelkezett tartalék helikopterrel, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania, ezzel szemben a kilenc új gép révén, esetleges műszaki hiba sem okoz átmeneti leállást a mentésben, vagyis fejlődhet a légimentés rendelkezésre állása és területi lefedettsége is.

A borítókép illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!