jó tudni

2019.10.03. 11:45

Nagyon nem mindegy, melyik élelmiszert hol tárolja

Vannak ugyanis olyan ételek, amelyeket kifejezetten hűtőben kell tárolni, míg mást gyakorlatilag tilos és csak szobahőmérsékleten tartható.

Forrás: Shutterstock

Fotó: New Africa

Az élelmiszerekben több-kevesebb baktérium is jelen van, amelyek bizonyos körülmények között szaporodni kezdenek. E feltételek egyike a meleg, akár már a szobahőmérséklet is. Ugyanakkor van olyan élelmiszer, amit szinte kötelező hidegen tartani. A helyes tárolásban segít a Vasárnap Reggel cikke.

Alma

Teljesen érett állapotban etilgázt fejleszt, amitől a mellette található gyümölcsök gyorsabban érnek, ezért érdemes külön tárolni. Tipp: ha kemény a frissen vásárolt kivi, tegyen mellé 1-2 almát, és egy nap alatt megérleli.

Burgonya

Amennyiben állandóan mozgatják a gumókat, gyorsabban csíráznak. Ha a krumplit hosszan éri fény, solanin nevű növényi méreg képződik benne – hámozáskor kiderül, zöldes színű a héja alatt. Ezért a burgonyát legjobb hűvös, sötét helyen tartani.

Kenyér

A friss vekni több nedvességet vesz fel, ezért a kenyértartóban lévő másféle péksütemények megpenészedhetnek, ha mellé kerülnek. Megoldás: a frissen sütött kenyeret mindig külön tárolja!

Paradicsom

Az olaszok jól tudják: a paradicsom a hűtőszekrényben elveszíti az aromáját. A legjobb hely számára a szobahőmérsékletű, sötét helyiség, például a kamra. A paradicsomot szintén más zöldségektől és gyümölcsöktől külön tárolja!

Tejtermékek

Ügyelni kell arra, hogy a joghurt, illetve a túró mindig legyen jól lezárva a hűtőszekrényben, ellenkező esetben a csírák és a penészspórák könnyen megtelepedhetnek mindkettőben.

Vaj

Minden kenhető zsiradék – például a vaj és a margarin – gyorsan átveszi más élelmiszerek aromáját. Még zárt dobozban sem szerencsés erős illatú fűszerek agy zöldségek (pl. hagyma) mellett tartani.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!