Trianon 100

2020.06.06. 22:29

Közösen készítik el az Összetartozás borát a Kárpát-medence magyar borászai

A programhoz bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lucky Business

A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.

„Száz éve választják el egykori történelmi borvidékeinket egymástól országhatárok. Az évforduló alkalmából egy közös borban szeretnénk újra egyesíteni a Kárpát-medence szőlőterületeit. Felkérjük ezért a magyar borászokat, csatlakozzanak felhívásunkhoz, és készítsük el közösen összetartozásunk borát”

– áll a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete által az MTI-hez eljuttatott felhívásban.

A Czap Sándor felvidéki bortermelő ötlete alapján, a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én meghirdetett felhívás célja, hogy a Kárpát-medence összes borvidékéről összeállított fehér házasítást egy másik szimbolikus dátumon augusztus 20-án mutathassák be.

A borból a tervek szerint 1100 litert palackoznak majd.

A programhoz bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült.

Az érdeklődők az [email protected] email-címen regisztrálhatnak.

A közös bor arculatára a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete hamarosan szintén pályázatot ír ki.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!