Nemzetközi nap

2020.10.15. 18:13

Minden negyedik nő vidéken él

Három vidéki városban megrendezett programsorozattal hívja fel a figyelmet a Magyar Női Unió a Vidéki Nők Nemzetközi Napjára október 15-20. között.

Forrás: Shutterstock

Az első állomás október 15-én Kalocsa, 16-án és 17-én Tolna, október 20-án pedig Nagyoroszi zárja majd a sort. A vidéki CSAK pontokkal közösen szervezett programokkal többek között a tudásmegosztásra, uniós lehetőségekre, valamint a helyi hagyományőrző értékek mellett az együttműködés szerepére hívja fel a figyelmet a szervezet.

2007-ben az ENSZ Közgyűlése hívta életre a vidéken élő nők világnapját, és minden évben október 15-én világszerte erre hívja fel a figyelmet. Idén a Magyar Női Unió hatodik alkalommal rendezi meg programsorozatát: három vidéki városban (Kalocsa, Tolna, Nagyoroszi) közösségi fórumokon értéket, tudást, tapasztalatot, lehetőséget biztosítanak a partnerszervezettel együttműködve a helybélieknek.

Magyarországon a vidék, mint társadalmi, gazdasági és kulturális rendszer a mindennapi élet alapjait teremti meg a teljes lakosság 40 százalékának a szerepvállalásával, akik a mezőgazdaságban és az ahhoz tartozó ágazatokban dolgoznak, vidéken élnek. Munkájuk gyakran nehéz fizikai tevékenység, amiért nem mindig kapják meg a méltó elismerést. A FAO felmérése alapján minden negyedik nő vidéken él, Magyarországon pedig az elmúlt 10 évben növekedett az agráriumban foglalkoztatott nők aránya. A nő, a vidéki nő továbbra is meghatározó tényezője az agrár ágazatnak.

A Magyar Női Unió 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy egyfajta közvetítő szerepet töltsön be fő célcsoportja – a vidéken élő nők és a döntéshozók között. Céljait, üzeneteit, tevékenységét aköré az 5 sarokkő köré építi, melyek fontos értéket képviselnek nekünk, magyaroknak, itt a Kárpát-medencében. Hit, Család, Nemzet, Anyaföld, Közösség – örökérvényű értékek, melyek segítenek élni.

Október 15-e a vidékre és a nőkre, a vidéken élő és dolgozó, teremtő, értéket teremtő nőkre hívja fel a figyelmet.

A programok díjmentesek.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!