2008.08.07. 02:29
<u>Még nem ismerik őket</u>
<b>Badacsonytomaj</b> - A településen óriási várakozás előzi meg a Badacsonytomaj labdarúgócsapatának NB III-as bemutatkozását. A megyei első osztályból feljebb lépő egyesület tizennyolc évvel ezelőtt szerepelt a harmadosztályban.
Történetének legnagyobb sikerét az 1989/90-es bajnokságban érte el a Badacsonytomaj, a Lesz Ferenc irányította csapat megnyerte a megyei első osztályt és feljutott az NB III-ba.
A magasabb osztályú szereplés ugyan csak egy szezon erejéig tartott, de az együttes nem esett szét, hiszen a kiesést követően ezüstérmet szerzett a megyeiben.
Az újabb lehetőségre csaknem húsz évet kellett várni: 2008/09-es évadban ismét harmadosz- tályú csapata van a településnek. A tomajiak nagyon bíznak benne, hogy a második siker- korszak nem záródik le olyan gyorsan, mint az előző.
Az MLSZ felajánlotta, a klub vállalta - röviden így foglalható össze a Badacsonytomaj nyári osztályváltása. A megye I. előző kiírásában második helyen végző együttest a labdarúgó-szövetség invitálta az NB III-ba, a klub elöljárói pedig rövid gondolkodás után igent mondtak a felkérésre: a Tomaj így szombaton a harmadosztály Bakony-csoportjának küzdelmeit kezdi el.
A csapat az első mérkőzését hazai pályán játssza (az ellenfél a Répcelak lesz), ahol várhatóan sokan lesznek kíváncsiak az újonc bemutatkozására.
- Kreatív, gyors, lapos passzokra épülő és természetesen eredményes játékkal szeretnénk kiszolgálni a szurkolóinkat - vázolta a terveket Koller Tamás.
A badacsonytomajiak edzője megjegyezte: a július kilencedikén kezdődő felkészülésen elsősorban a megfelelő erőállapot elérésére, a játékrendszer begyakorlására és az újonnan igazoltak csapatba építésére helyezték a hangsúlyt.
- Sokat számítana egy jól elkapott rajt, és az is fontos lesz a szezon során, hogy a játékosoknak ne menjen el a kedvük egy esetleges rossz eredmény után, hiszen itt valószínűleg kevesebb győzelmünk lesz, mint a megyei első osztályban.
Az egyesület vezetése a tizedik hely környékét tűzte ki célul. A csoport erőviszonyaival ugyan nem vagyunk tökéletesen tisztában, viszont az előnyünkre válhat, hogy a legtöbb vetélytárs egyáltalán nem ismer minket - tette hozzá a tréner.
A csapattól hatan távoztak a nyári szünetben, de nem mindenki köszönt el véglegesen, többeket csak kölcsönadott a klub. Az érkezők listáján egyelőre öt név szerepel, mert egy játékos ügye még függőben van.
Távozók: Jónás Gergő, Jónás Viktor, Varga Ferenc, Varga Roland, Gelencsér Csaba, Marton András.
Érkezők: Horváth Ádám, Marton Tamás (mindketten Keszthely), Csepregi András (Ajka Kristály), Hegedűs Dániel, Kórodi Sándor (mindketten Tapolca).
Történetének legnagyobb sikerét az 1989/90-es bajnokságban érte el a Badacsonytomaj, a Lesz Ferenc irányította csapat megnyerte a megyei első osztályt és feljutott az NB III-ba.
A magasabb osztályú szereplés ugyan csak egy szezon erejéig tartott, de az együttes nem esett szét, hiszen a kiesést követően ezüstérmet szerzett a megyeiben. Az újabb lehetőségre csaknem húsz évet kellett várni: 2008/09-es évadban ismét harmadosz- tályú csapata van a településnek.
A tomajiak nagyon bíznak benne, hogy a második siker- korszak nem záródik le olyan gyorsan, mint az előző.