Foci

2012.11.02. 21:06

Rangadók sora jön a megyeiben

Megyei körkép - A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban három találkozó szombaton, öt vasárnap lesz. A meccsek között több olyat is láthatnak a nézők, melyre joggal illeszthető a rangadó jelző.

Novothny Ottó

Fűzfői AK (13.)-Sümeg (11.): Történetesen ez az összecsapás is azt kínálja mindkét résztvevőnek, hogy a veszélyes zónából elmeneküljön. Az az érdekes egyébként, hogy a hazaiak és a vendégek is négy győzelmük egyikét éppen a legutóbbi fordulóban szerezték, így jósolni is nehéz a végkimenetelre.

Alsóörs (5.)-Herend (10.):  Csalóka a helyezések közötti nagy különbség, hiszen ennek ellenére mindössze négy ponttal gyűjtött többet a házigazda. A papírforma persze mellettük szól, ugyanakkor a porcelángyáriak számára pluszmotivációt jelenthet, hogy az alsó régióba is visszaeshetnek, ha kikapnak.

Peremarton (14.)-Csetény (12.): A pályára lépők nem szereztek pontot az elmúlt mérkőzésen és az eddigi tizenkét fordulóból csak kétszer, illetve háromszor hagyták el győztesen a pályát. Amelyik társulat most is ezt teszi, az kissé fellélegezhet.

Ugod (8.)-Devecser (7.):  Akár helycsere is lehet a vége. Egy ponttal jobb a vendégklub, ami hibahatáron belül van, ahogy mondani szokták. Semmilyen eredmény nem lenne meglepő, és ez is mutatja, hogy rangadó lesz ez a legjavából.

Balatonalmádi (16.)-Ajka Kristály (6.): A "sárkányölőt" fogadni nem lesz könnyű a sereghajtónak. Kérdés, hogy a hibátlan Úrkút legyőzése után a Kristály mennyire tudja felrázni magát a tópartiak otthonában, miközben a hazaiaknak pontokra van szükségük.

Úrkút (1.)-Tapolca (3.):  A listavezető helyrehozhatja az ajkai bakit, és éppen a jelenlegi bronzérmes ellen teheti ezt. Persze a TIAC számára is fontos erőfelmérő ez, mert a dobogó harmadik helye meglehetősen ingatag.

Öskü (4.)-Várpalota (14.): Ez az a meccs, ami fix egyes, legalábbis az eddig mutatott teljesítmény alapján. A szomszédvári rangadó persze tartogathat meglepetéseket, de ehhez a palotaiaknak a maximumhoz közeli produkcióval kell előrukkolniuk.

Gyulafirátót (9.)-Pét (2.): A pétiek második helye mindenképpen a kellemes meglepetések közé tartozik és nyilván ezt az érzést szeretnék meghosszabbítani a vendégek. A rátótiak viszont sokkal feljebb és lejjebb is elmozdulhatnak a tabellán. Rajtuk (is) múlik, melyik utat választják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!