Foci

2015.02.27. 09:35

NB III: erősítések hada Füreden

Balatonfüred - Most már kanadai születésű játékosa is van a Balatonfüredi FC-nek. A megye immáron egyetlen NB III-as futballegyüttese egy kezdőcsapatra való új igazolással és új szakvezetővel vág neki a tavaszi szezonnak.

Horváth Gábor

Pető Tamás lemondása után Földesi Károly vette át a szakmai munka irányítását a Balatonfüredi FC-nél. A keret alaposan átalakult a téli szünetben, csaknem egy kezdőcsapatra való játékos távozott és érkezett. Előbbiek közül többen még az új edző érkezése előtt.

- Rengeteg próbajátékosunk volt a bajnoki szünetben, jó páran meg is ragadtak nálunk - válaszolta a Napló érdeklődésére az újonnan kinevezett Földesi Károly.

A tapasztalt szakember elmondta: meglátása szerint az elmúlt hetekben a nagy mennyiségű munka mellett minőségileg is kifejezetten jól dolgozott keze alatt a társaság.

- A felkészülési találkozókon láttam biztató dolgokat, ezeken a meccseken mindig azt figyelem, hogy a taktikai elképzeléseket mennyire tudjuk tartalommal megtölteni. Úgy tűnik, hogy jó állapotban vagyunk. A csapatunk gyors, s ez egy külön taktikai elem lehet, amire építhetünk is bizonyos variációkat. Az is fontos, hogy a társaság jó szellemű, szépen formálódik a csapategység. Különösen az újakat fűti komoly bizonyítási vágy, érthetően rendkívül motiváltak.

Földesi Károly mutatja az irányt, a szakember szerint jó munkát végzett a csapat, jöhet a rajt
Fotó: Penovác Károly

A BFC a Mosonmagyaróvár otthonában kezdi a tavaszi szezont.

- Lényeges lenne, hogy jól kezdjünk. Az edző mindig bízik a bravúrban, de azt gondolom, a tavaszi rajton a pontszerzés is megfelel az elképzeléseinknek. Vetélytársunk agresszív, kellemetlen stílusú csapat, amennyire lehetséges volt, igyekeztem feltérképezni őket. Ezzel együtt mi a saját játékunkat játsszuk majd - fogalmazott Földesi Károly.

A Futura Mosonmagyaróvár-Balatonfüredi FC találkozó szombaton 14 órakor kezdődik. A fürediek jelenleg 19 ponttal a tizedik helyen teleltek a harmadik vonal nyugati csoportjában, a Mosonmagyaróvár ősszel pedig 14 pontot szerzett, ami jelenleg a 13. helyre elég. A két csapat tavalyi találkozóján 2:0-ra nyertek a Balaton-partiak.

Az őszi füredi keretből egy sor játékos távozott, Filipánics, Füredi, Kovács, Kocsis, Balogh, Bognár, Csik és Szántó már nem az együttes tagja.

Vácról és Siófokról hárman érkeztek

A Balatonfüredi FC télen Vácról és Siófokról is három-három játékost igazolt, előbbi csoportba Megyeri Gábor, Benkó Bence és Nagy Richárd, utóbbiba Horváth Bence, Pécseli Szilárd, valamint Gubicza Gábor tartozik. Mellettük érkezett a kanadai születésű, legutóbb Gödöllőn szereplő Nabil Switzer, Kőbányai Levente Dabasról, Arany János Soroksárról, Sárossy Dániel Győrből, valamint Pavlitzky Balázs. Utóbbi legutóbb az NB III-tól visszalépő Veszprém FC-ben szerepelt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!