Foci

2015.10.16. 13:20

A Gyirmót-verő érkezik: hazai pályán kötelező a Budaörs legyőzése

Ajka – A válogatott szereplése miatt két hétig nem rendeztek fordulót a labdarúgó NB II-ben. A hétvégén folytatódik a bajnokság, ahol az FC Ajka az idei sorozat meglepetés csapatát fogadja vasárnap 17 órától.

B. Virág Rita

Az FC Ajka a héten a Magyar Kupában volt érdekelt, Szegeden játszott és egy 91. percben lőtt góllal kiesett.

– Az elmúlt években kétszer is sikerült eljutnunk a legjobb tizenhat közé. Most is ez volt a tervünk, és minden esélyünk meg is volt a továbbjutásra – mondta Jákli Péter, az FC Ajka vezetőedzője. – Az első félidőben simán eldönthettük volna a találkozót, azonban három nagy helyzetből egyet sem tudtunk gólra váltani. Ebben az időszakban jobban is játszottunk, de a góllal adósak maradtunk. Szünet után aztán ellaposodott a játék, és úgy vélem, a 91. percben a játékvezető miatt jutott tovább a Szeged – összegzett Jákli Péter, akit ki is állítottak a mérkőzés utolsó percében.

A sípmester előbb nem adott meg egy előnyszabályt, majd a szabadrúgást tíz méterrel előrébb végezhették el a szegediek, amiből aztán a gól is született.

– Nem morfondírozunk már a kupameccsen, inkább előre tekintünk, hiszen újabb fontos összecsapás vár ránk a bajnokság meglepetés csapata, a Budaörs ellen – hangsúlyozta Jákli edző.

Az FC Ajka NB II-es labdarúgói a negyedik helyen álló, újonc Budaörs együttesét fogadják
Fotó: Penovác Károly

A Budaörs valóban bravúrosan teljesít, főleg annak tudatában, hogy újonc. Jelenleg negyedik a tabellán, tizenhat ponttal, míg az Ajka tizenegy egységgel a tizenkettedik.

A budaörsiek simán két vállra fektették a bajnoki címre áhítozó Gyirmótot (4:1), megverték a Csákvárt (1:0), és Szolnokon is nyertek (2:3).

– Riválisunk stabil csapat, sok veszélyes játékossal. Gyors, mozgékony csapatról beszélünk, főleg a kontráira kell odafigyelnünk – húzta alá az ajkai szakvezető, aki azt is hozzátette, a szegedi túra nem lesz hatással a vasárnapi meccsre, mert több helyen változtat az ott látott kezdő tizenegyen. Térdszalag szakadása miatt Vittman Ádámra nem számíthat, ahogy Kovács Dánielre sem. Azt viszont Jákli Péter leszögezte, hazai pályán kötelező a győzelem.

Egy meccses eltiltást kapott Jákli

Jákli Péter, az FC Ajka szakvezetője egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott az MLSZ Fegyelmi Bizottságától. Ez azt jelenti, hogy a következő szezonban a főtáblán egy találkozón nem irányíthatja együttesét. A trénert azért állították ki, mert besétált meccs közben a pályára, hogy megvitassa a játékvezetővel, miért végezhették el a szegediek tíz méterről közelebbről a szabadrúgást, amiből megszületett a továbbjutást jelentő találat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!