Gazdaság

2006.10.03. 02:29

Kifelé tartanak a gödörből

Balatoni körkép - Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt évhez képest kedvezőbb tapasztalatokról számoltak be a balatoni szállásadók. A kép azonban ennél jóval árnyaltabb: hol jobb, hol pedig kissé rosszabb szezont zártak.

Mórocz Zsolt

A tavalyinál lényegesen jobb idényt zárt a balatonkenesei Hotel Marina Port. Szijártó Csaba szállodaigazgatótól megtudtuk: a júliusi kánikulának is köszönhetően a nyár nagy részében csaknem kilencvenszázalékos kihasználtsággal működött a szálloda. Míg a nyár első részében a konferenciák is besegítettek a vendégforgalom pozitív alakulásában, addig augusztusban szinte kizárólag csak egyéni vendégek pihentek a kenesei szállodában. A vendégek arányát tekintve fele-fele volt a hazai és a külföldi, közülük még mindig Németországból érkeztek a legtöbben a Balatonhoz.

A Danubius szállodalánc mindkét füredi hotelje, az Annabella és a Marina is meghaladta a tavalyi év időarányos bevételi adatait - tudtuk meg Nagy Jenőtől, a szállodák vezetőjétől. Az Annabella foglaltsága meghaladta az előző évit, annak ellené-re, hogy a hűvös előszezon miatt jelentős lemaradással indult a nyár. A legfőbb küldőpiac itt továbbra is a német, de itt is megfigyelhető a magyarok dinamikus előretörése az angol és a Benelux-államokbeli vendégszám növekedése mellett. A Marina hHtelben sikerült megállítani egy évek óta tartó negatív trendet, ez az idén bevezetett all inclusive ellátásnak is köszönhető.

A Magyarország egyik legnagyobb szállodai kapacitásával, mintegy 1500 ággyal rendelkező Club Tihanyban is jó szezont tudnak maguk mögött. Az idei előszezon hasonlóan alakult a tavalyihoz - tudtuk meg Szűcs Ákos vezérigazgatótól. A nyári üdülőszezon júniusban lassan indult, és a júliusi főszezon is csúszott egy hetet, de augusztus 20-áig telt házzal működött a szálláshely, ez a ten-dencia a konferenciáknak köszönhetően szeptemberben is folytatódott. Nemzetiségi összetétel szerint továbbra is szorosan követik az elsősorban konferenciákon részt vevő belföldi vendégek a szabadságukat töltő németeket, de jelentős a bungalókat kedvelő dánok, valamint a wellness- és gyógyá-szati céllal utazó osztrák és orosz vendégek aránya. A külföldiek továbbra is jellemzően 10-11 napot pihennek, a belföldi vendégek a hosszú hétvégéket kedvelik.

- Talán kifelé jövünk a hullámvölgyből - erősíti meg számadatai alapján Sall Csaba, a badacsonyi midi Tourist vezetője. Az előfoglalási adatok alapján már május-júni-usban érezni lehetett, hogy nem lesz rosszabb a tavalyinál az idei idény. A végeredmény mintegy tízszázalékos emelkedés. Sall Csaba szerint örvendetes, hogy a tavalyi 37-ről 60 százalék fölé emelkedett a belföldi nyaralók aránya. Ez köszönhető az üdülé- si csekknek és annak, hogy jelentős fejlesztéseket vittek véghez a városban. A korábbi 220-szal szemben az idén már csupán 110 kiadó házat kínáltak a vendégeknek, akik jellemzően az önálló épületeket vették igénybe, a legnagyobb kihasználtságuk pedig a fürdőmedencés házaknak volt, ezeknél a 10-14 hetes töltés sem volt ritka. Sajnos még nem sok ilyen van - mondta Sall Csaba -, de a jövő mindenképpen ezeké a házaké.

Az idéntől már mindhárom tóparti megye kempingjeit tulajdonló Balatontourist Zrt.-nél tízszázalékos vendégforgalom-csökkenést regisztráltak. Az adatok eltérnek a két parton: a délin főként a hazai vendégeknek köszönhetően növekedés, az északin csökkenés volt megfigyelhető. Polgár Tibor marketingigazgatótól megtudtuk: a csökkenés nagy részét a külföldiek távolmaradása okozta. Hiába nőtt a belföldi turizmus, a pár éve elindult dán csökkenés még erőteljesebb volt az idén, és a németek száma sem nőtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!