2008.09.08. 02:28
<u>Kis eső kellene már a vetésnek</u>
<b>Veszprém</b> - Az idei nyár általában kedvező volt a mezőgazdasági termelésnek, aminek következménye, hogy a korábbi években szokásosnál magasabbak a hozamok és a tavalyinál alacsonyabbak az árak.
Dr. Radovits Tibor, a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója adatai szerint a múlt hét elején a megye területén tervezett repcevetések mintegy harmadával végeztek a gazdálkodók.
Ez azért fontos, mert az utóbbi időben egyre nagyobb területet foglal el ez a növény, hiszen jól eladható, és ha nem kell más célra, akár biodízelt is gyárthatnak belőle.
Az a gond ezzel kapcsolatban, hogy az utóbbi időben nem esett jelentősebb csapadék a megyében, kiszáradt a talaj felső rétege, és nem tud kikelni az elvetett mag. Az eső jelentősen nem hátráltatná a betakarítási munkákat sem, bár azt nem mondhatnánk, hogy mindenkinek jó lenne.
A korai szőlőfajták szürete megkezdődött, a vélemények szerint a tavalyinál nagyobb mennyiségű és helyenként jobb, de általában sem rosz-szabb minőségű a termés.
A burgonyát a Bakonyban még nem takarítják be, de a kisebb gazdaságokban és a konyhakertekben már szedik. Sem a minőségével, sem a mennyiségével nincsenek gondok.
A napraforgó deszikkálását kezdték meg a közelmúltban, amire azért van szükség, hogy egységesítsék az érést és ezzel könnyítsék a betakarítást. A kukorica is nagyon szép.
A szemes termény még egy darabig a határban marad, viszont a silót már kezelésbe vették a kombájnok. A takarmány mennyiségével és a beltartalmi értékeivel is elégedettek az állattartók.