2009.03.26. 03:28
Kihasznált torkos csütörtökök
Veszprém - Országszerte csaknem 1300 étteremben 230 ezer vendég étkezett fél áron a néhány héttel ezelőtti Torkos csütörtökön. A Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint az éttermek egynegyede Budapesten, több mint fele vidéki városokban, 19 százalékuk pedig egyéb településen várta a vendégeket.
A korábbi két évhez hasonlóan 2009-ben is tízből négy étterem elsőként csatlakozott az akcióhoz. A kérdőívet kitöltő éttermek 40 százaléka már 2006-ban is, 64 százaléka 2007-ben is kapcsolódott a Torkos csütörtökhöz, minden 100-ból 93-an pedig tavaly is kínáltak 50 százalékos kedvezményt ezen a napon.
A korábbi évek sikereit és a széles körű promóciót jelzi, hogy idén a vendégek 83 százaléka az étterembe érkezéskor már tudott az akcióról. Egy étterem átlagosan 177 vendéget látott vendégül a torkoskodónapon.
A vendégek csaknem kilenctizede előzetesen asztalt is foglalt. A korábbi évekhez hasonlóan minden 100 étteremből 80 jóval kedvezőbb, további 17 kedvezőbb vendégforgalomról adott számot, mint ahogy ez egy átlagos február végi napon várható.
Az éttermek 49 százaléka számára a bevételek jóval kedvezőbben, további 40 százaléka számára kedvezőbben alakultak. Telt ház miatt az éttermek 72 százalékának kellett visszautasítania vendégeket ezen a napon.
Számos étterem jelezte, hogy sok visszatérő vendégre számít a Torkos csütörtököt követően is.
Bár az akciót követő napokban csak az éttermek egyharmada szerint növekedett a forgalmuk, a válaszadók 72 százaléka szerint azonban az akcióban részt vevő vendégek hosszabb távon, a későbbiekben is betérnek majd hozzájuk.