Gazdaság

2009.11.25. 11:30

Ne szégyelljünk panaszkodni!

Veszprém - Szorult, nem csukódott be az új műanyag ablak, az idős asszony pedig elfogadta a kivitelező szóbeli ígéretét a hiba kijavítására. Erre azóta se kerül sor, holott a fogyasztóvédelmi törvény szerint ezt követelhetné.

Nagy Terka

Az asszony egy szórólap segítségével vette fel a kapcsolatot a céggel, mely a megrendelést teljesítette is, de némely műanyag ablak szorult, másikat nem lehetett becsukni, egy párányt pedig el is szabtak.

A cég a helyszínen szóban vállalta, hogy a hibákat a legrövidebb időn belül helyrehozza, ám meggyőzte a megrendelő idős asszonyt, hogy ezek nem jelentős hibák, és a megállapodás szerinti teljes díjat felvette.

Miután eltelt jó néhány hét, a megrendelő aggódni kezdett, és megkereste a cég ügyfélszolgálatát, ahol megnyugtatták, csupán tévedésről lehet szó, és hamarosan kiküldik a cég legjobb szakemberét.

A legjobb szakember azonban a további hetek elteltével sem jelent meg. Ekkor döntött úgy az időközben "panaszossá" vált fogyasztó, hogy igénybe veszi a Csalán Környezet-és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi programjának tanácsadását, és jogász segítségét kéri az eset értelmezésében és megoldásában.
 
Megtudta, hogy az eset hibás teljesítés, melyért a vállalkozó felelősséggel tartozik. Ez a felelősség a szavatosság, melynek alapján a megrendelő elsősorban kijavítást vagy kicserélést követelhet.

Ha azonban nem lehet a hibát kijavítani, vagy az aránytalan többletköltséget eredményezne, esetleg a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, a megrendelő megfelelő árleszállítást igényelhet vagy akár el is állhat a szerződéstől.

Jelentéktelen hiba miatt azonban a szerződéstől elállni nem lehet. Ha a vállalkozó a kijavítást felhívás ellenére megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a megrendelő a hibát a vállalkozó költségére mással is kijavíttathatja.
 
A Csalán azt javasolta a pórul járt panaszosnak, hogy a hibás teljesítést fenti jogok érvényesítése érdekében mielőbb írásban jelezze a gyártó, illetve a forgalmazó felé.

A levélben tartózkodjon a cég becsmérlésétől, inkább röviden és tárgyilagosan fogalmazza meg a problémát, és amennyiben nem történik érdemi előrelépés, keresse meg valamelyik fogyasztóvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetet, így például a Csalánt.

Néha a cég már annak hatására is jobb belátásra tér, ha látja, hogy ismerjük fogyasztói jogainkat, és elég elszántak vagyunk ahhoz, hogy azokat érvényesítsük is.

Ha a cégnél mégsem érnénk el sikert, a Békéltető Testület elé vihetjük az ügyet. A Békéltető Testület gyorsan, egyszerűen segítik a fogyasztói panaszok megoldását.

Az eljárás a fogyasztó számára díjmentes és csak egy nyomtatványt kell kitölteni az ügy megindításához. Célja a fogyasztó és vállalkozó közötti egyezség létrehozása, ami - a tapasztalatok alapján - gyakran sikerül is.

Az egyezség a bírósági ítélettel azonos hatályú. Ha az egyezség nem születik meg, a Békéltető Testület ajánlást tesz a vállalkozó felé. Az ajánlás nem kötelező érvényű, de azon vállalkozások neve, melyek nem fogadják meg a Békéltető Testület ajánlását, nyilvánosságra hozhatók.
 
Az "ablakos" eset végül rövid úton és az ügyfél számára többé - kevésbé megnyugtató módon rendeződött. Miután a Csalán által felkért jogász beszélt a céggel, az ablakokat kijavították, a párkány költségeire felvett pénzt pedig visszafizették a panaszosnak. 

 
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!