Gazdaság

2010.08.16. 19:51

A rendkívüli időjárás sújtotta a cégeket is

Budapest - A mezőgazdasági vállalkozások több mint felét sújtotta az időjárás az idén, de az iparban és a kereskedelemben is minden ötödik cég működését nehezítették a viharkárok, valamint a rendkívüli ár- és belvízhelyzet.

Osváth Sarolta

Ez derült ki a mintegy 700 hazai kis- és középvállalkozás megkérdezésével zajlott kutatásból. Az idei május-júniusi rendkívüli időjárás nemcsak a lakosság, hanem a cégek helyzetét is megnehezítette. Országosan átlagosan a mikro-, kis- és középvállalkozások 23 százalékát érintették. A legnagyobb arányban nyilván a mezőgazdasági cégek érintettek, 57 százalékuk jelezte a felmérés során, hogy az időjárási körülmények kedvezőtlenül befolyásolták a termelést.

A vihar- és vízkárok pontos hatása még nem ismert, csak a betakarítás után derül ki, de az már látszik, hogy azok a gazdák vannak jobb helyzetben, akiknek másból is van árbevételük. Pénzügyi szempontból a folyószámlahitelek növekedésében, illetve a fejlesztési igények elhalasztásában mutatkozott meg a rendkívüli helyzet - mondta el Németh László, a kutatást végző K&H Bank kkv-marketing főosztály vezetője.

Az ipari, a kereskedelmi és a szolgáltató cégek közül minden ötödik jelezte, hogy gondot okozott számára a szélsőséges időjárás, egyrészt a vevőkön keresztül, másrészt a szállítási problémák miatt szembesültek a nehézségekkel. A legsúlyosabb helyzetről az észak-magyarországi régióban számoltak be, a megkérdezett vállalkozások 46 százalékát érintették az időjárási körülmények. A felmérés a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett K&H kkv bizalmiindexkutatás keretében készült, amelyet a bank és a GfK Hungária Piackutató Intézet közösen 2004 óta készít. Az index a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint (korábban 700 millió forint) éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásairól ad képet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!