Gazdaság

2010.08.26. 16:22

Késik a Tiszta Európa

Veszprém - Csúszik a Tiszta Európa program, a 158 település kommunális hulladékát kezelő komplex rendszer. Nem valószínű, hogy az eredetileg vállalt határidőre el tudnak számolni az európai uniós forrásokat is igénybe vevő projekt gazdái.

Németh F. Bernadett

Tavaly év végén 2010. júniusról, idén év elején már arról volt szó, hogy július elsejével elindul a Királyszentistvánon felépített hulladékkezelő-telep próbaüzeme, aztán rendes üzemelés kezdődik. Hamarosan szeptember, de még engedély sincsen.

Czaun János, az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke a következő nyilatkozatot tette az üggyel kapcsolatban: "a projekt megvalósításának leglátványosabb szakasza, a létesítmények kivitelezése befejeződött.

Királyszentistvánon és a kapcsolódó létesítményekkel érintett településeken az ünnepélyes átadások megtörténtek. A műszaki átadásokat követően a berendezések üzempróbáinak végrehajtásával, a szükséges beállítások elvégzésével készül a kivitelező a próbaüzem lebonyolítására.

A próbaüzem, amelynek célja annak igazolása, hogy a megvalósított létesítmények és technológia megfelelnek a megrendelői követeléseknek, a hulladékkezelési engedély megszerzését követően kezdhető meg.

A hulladékkezelési engedély megszerzése a kivitelező, és a későbbi üzemeltető közös feladata, akik a szükséges eljárást megindították. A sikeres próbaüzem után a rendszer üzemszerű működése 2011. január 1-jén kezdődhet meg.

Az új rendszer működéshez szükséges szállító és gyűjtő eszközök beszerzése részben megtörtént, részben folyamatban van. Az üzemeltetésre közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott Észak-balatoni Hulladékkezelési Konzorcium jelenleg az üzemeltetésre való felkészülést hajtja végre."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!