Gazdaság

2010.08.26. 16:41

Milliárdok a környezetért

Berhida - 2013-ra teljesen felszámolják az egykori Peremartoni Vegyipari Vállalat által hátrahagyott környezeti károkat. A város határában 67 ezer négyzetméteren megvalósuló projekt összköltsége 4,2 milliárd forint.

Szabó Péter Dániel

Az ivóvízvédelmi övezeten belül lerakott és felszámolandó hulladék és a szennyezett talaj együttes mennyisége közel 88 ezer tonna, amely zöme a vegyipari tevékenységből származó veszélyes hulladék, hangzott el a szerdán tartott tájékoztatón a berhidai polgármesteri hivatalban, ahol dr. Kling István vízügyért felelős helyettes államtitkár és a házigazda önkormányzat mellett a projektgazda Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint a kármentesítést előkészítő és koordináló Vidra Környezetgazdálkodási Kft. szakemberei is megjelentek.

A város határában, az ipari park mellett fekvő területen a talajréteg nagyon vékony, illetve helyenként hiányzik is, így a szennyezett csapadékvíz a repedéseken keresztül szinte akadálytalanul hatolhat az alatta lévő karsztvízkészletbe, ami elszennyeződése esetén 30-50 éven belül elérheti Várpalotát és a környékbeli településeket ellátó ivóvízkutakat - mondta el Hartványi László projektvezető.

Hozzátette, az elkövetkező két és fél évben a szükséges eljárások lebonyolítását követően eltávolítják - s adott esetben újrahasznosítják - a hulladékot és a szennyezett talajt az érintett területről, s azt őshonos növényzettel ültetik be.

 

Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese a tájékoztatón elmondta, a kétfordulós KEOP-pályázat közel három esztendeje tartó előkészítési folyamatán már túl vannak.

Ideális esetben jövő májusban indulhat el a tényleges munka a szennyezett területen, a 88 ezer tonnányi hulladék kamionos elszállítására pedig leghamarabb 2011 őszétől számíthatnak a peremartoniak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!