2010.09.24. 13:07
Lehetőségek kisvállalkozóknak
Megyei körkép - Az új kormány kiemelt figyelmet fordít a mikro-, kis- és középvállalkozókra, ennek keretében azonnal bővítették a Széchenyi-kártya programot.
Az immár kilenc Széchenyi-kártya folyószámlahitel mellett augusztus elsejétől megjelent a 25 millió forint összegű, akár hároméves futamidejű forgóeszközhitel is, amelyre az állam két százalék kamattámogatást biztosít, de a garanciadíj is támogatott.
Szeptemberben indult 50 milliós felső határral, legfeljebb tízéves futamidővel a beruházási hitel, amihez a kormány kétszázalékos kamattámogatást és garancia-díjtámogatást ad.
A termékpaletta jövő januártól lesz teljes az ugyancsak legfeljebb 50 millió forint összegű és tízéves futamidejű Széchenyi-önerőhitellel.