Gazdaság

2010.11.30. 19:20

Végre megmozdult valami - Megújul a 83-as

Pápa - Európai szabványok szerint újul meg a 83-as főút, ezzel biztonságosan összekötik a NATO-repteret és az M1-es autópályát.

Tremmer Tamás

Amikor a NATO katonai bázis Pápára települt, a hazai döntéshozók megígérték, mielőbb fejlesztik a 83-as számú főutat, hogy a Pápán dolgozó 20 nemzet katonái gyorsan és biztonságos körülmények között érjék el az M1-es autópályát, majd azon keresztül hazájukat. Mint láthatjuk, a repülőtér benépesült, az úttal azonban nem sok minden történt. Egészen ezidáig.

A következő években ugyanis felújítják a 83-as főútvonal Pápa és Győr közötti szakaszát. A tervek szerint megerősítik a burkolatot, így biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés. Hamarosan megkezdődik a beruházás előkészítése, aminek pénzügyi hátterét nagyrészt az Európai Unió biztosítja - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A jelenlegi elképzelések szerint a 83. számú főút 37 kilométeres szakaszán az elhasználódott burkolatot korszerű, 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek számára is alkalmas, az uniós szabványoknak megfelelő burkolattal váltják fel.

- A beruházás nyomán biztonságosabb lesz a közlekedés Pápa és Győr között, valamint az M1-es autópályát is gyorsabban lehet elérni - mondta Loppert Dániel, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője.

A 83. számú főút fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósulhat meg. A beruházások előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 647 millió forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az ERFA fedezi.

Beruházóként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladatai közé tartozik a központi költségvetési forrásból és európai uniós támogatásból megvalósuló közúti, gyorsforgalmi és vasúti fejlesztésekben a projektek előkészítése, a tervező kiválasztása nyílt közbeszerzéssel, valamint a kiviteli tervek elkészíttetése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!