Gazdaság

2011.05.09. 12:36

Nem a tagdíjból élnek

Veszprém - A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) munkatársainak köszönhetően nagyrészt összeállt a Veszprém megye gazdaságáról készített tanulmány, amelyet Vonzó tájak, fejlődő gazdaság címen júniusban kívánnak bemutatni.

Tremmer Tamás

Mindez a VKIK éves küldöttgyűlésén hangzott el, amikor dr. Markovszky György elnök értékelte a 2010-es tevékenységüket, s szólt az idei évi feladataikról. Kifejtette, a kormány szándéka szerint megváltozik a kamarai törvény, az egyeztetések javában zajlanak, eddig már több, a különféle érdekeknek megfelelő elképzeléseket tettek le az asztalra. Nekik ilyen körülmények között is a legjobb tudásuk szerint kell végezniük a feladataikat.

A részarányát folyamatosan csökkentik, tavaly ez már csak 27 százalék volt. Ugyanakkor egyre színvonalasabb szolgáltatásokkal, patinás rendezvényekkel öregbítették a szervezet hírnevét. Egyik ilyen volt a Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében címmel megrendezett országos konferencia és a hozzá kapcsolódó kiállítás.

Az elnök 2011-ről szólva kifejtette, ugyanolyan mozgalmas év előtt állnak, mint amilyen a tavalyi volt. A hagyományos rendezvényeiket éppen úgy megtartják, a gazdaságfejlesztés terén viszont erősítenek. E célt szolgálja az általuk készített Vonzó tájak, fejlődő gazdaság című, Veszprém megye gazdaságáról készített tanulmány, amelyet júniusban kívánnak bemutatni.

Döntöttek arról is, hogy a kamara Balatonalmádi, Balatonfüred, Várpalota, Veszprém és a Kinizsi Takarék mellett tagként bekapcsolódik egy helyi pénzt kibocsátó zártkörű részvénytársaság munkájába. Szabó Béla üdvözölte a határozatot, mint mondta, ez nagy segítség lehet az itt élő kisvállalkozók számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!