Gazdaság

2011.06.01. 15:19

A jövőjüket alapozzák - Milliárdos beruházások nyomán új munkahelyek

Megyei körkép - A megye vállalkozásai mára szinte kivétel nélkül túljutottak a válságon. Az autóiparban biztató jelek észlelhetők, ennek hatására a következő években nagyobb beruházások várhatók.

Munkatársainktól

A válság ellenére is növekedni tudott, a krízist követően pedig tovább dinamizálta termelését a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. Az eredményeikben közrejátszott, hogy belépett egy harmadik divízió is a gyár életébe. Korábban kizárólag - a kapcsolók és érzékelők gyártásáért felelős divízióban - különféle kormányoszlop- és beltéri kapcsolókat, szenzorokat gyártottak. 2008 első negyedévében a megyeszékhelyen megjelent egy másik elektronikai divízió, amelynek égisze alatt ellenőrző paneleket gyártanak, 2010-ben pedig a Valeo ír részlegével közösen kamerarendszerek gyártását kezdték el, tájékoztatott Fonyódi Levente gyárigazgató.
 
A gyárban jelentős mozgás van, folyamatosan jönnek az új termékek, majd a gyártósorok, aztán az újabb termékek. Szép lassan kezdik kinőni a csarnokukat. Ennek köszönhetően a Valeo-csoport veszprémi gyárában hárommilliárd forintos beruházást terveznek, amit még az év közepén megkezdenek. A régi üzemcsarnokot 3200 négyzetméteres új gyártóterülettel kívánják kibővíteni, amelyben helyet kapnak szociális helyiségek is mintegy 400 négyzetméteres területen. A tervezés már megkezdődött. Nyáron szeretnék letenni az alapkövet, és az épületnek fél éven belül állnia kell. Az épület egymilliárd forintba kerül majd. Az üzemi terület bővülésének köszönhetően a következő 18-20 hónapban 8-10 új gyártósorral bővül a termelés, ez további kétmilliárd forintos beruházást jelent. Ma is ezer fölött van már a létszám, a középtávú terveik szerint további 20-30 százalékos létszámbővülés várható.

 


 
A válságot követően napokon belül két, éves szinten többmilliárdos beruházásba kezd a világ egyik legnagyobb csőkomponens- és közösnyomócső-gyártó Poppe&Potthoff ajkai leányvállalata, tudtuk meg Gellén László gazdasági ügyvezetőtől. A csőgyártó kapacitásuk növelése érdekében két év alatt hatmilliárd forint értékű beruházást hajtanak végre Ajkán. Az előkészítés, a gépek kiválasztása már zajlik, ezt követően derül ki, kell-e bővíteniük a gyártócsarnokot. Ha igen, erre is van megfelelő területük. A beruházással két év alatt 80-100 új munkahelyet is teremtenek.  A magas nyomású (common rail) technológia boom előtt áll, drasztikus nő a megrendelésük. Az új üzletek további fejlesztést igényelnek, ezért az következő két-három év alatt 2,53 milliárd forintos beruházást terveznek. Ezek hozadéka ötven új munkahely is lehet.

A szentantalfai DD-Inox Kft. legfőképpen rozsdamentes borászati tartályok, korlátok, valamint ipari elzáró- szelepek és kompenzátorok egyedi gyártásával foglalkozik. Kis családi vállalkozásként indult és folyamatosan fejlődik. Annak érdekében, hogy a több megrendelést teljesíteni tudja, bővíti szerelő- műhelyét és új gépeket szerez be. Elek Tibor projektmenedzser szerint a telephelyüket is megújítják, mert a rendezett környezet is fontos ahhoz, hogy a céget komoly üzleti partnerként tudják kezelni a hazai és a külföldi megrendelők. Terveik megvalósításához sikerült valamivel több mint 14 milló forint uniós és hazai forrásból származó támogatást nyerniük, mert eredményesen pályáztak a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez.



Megyénként változó beruházási kedv

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értékelése szerint a Közép-Dunántúlon 2009-ben 329 milliárd forint értékű beruházást aktiváltak a vállalkozások, mely több mint hét százalékkal kevesebb a 2008. évi értéknél. Megyénként változó a kép: míg Fejérben közel 40 százalékos bővülés következett be, addig Komárom megyében a felére zsugorodott a beruházások értéke, Veszprém megyében pedig lényeges változás nem volt tapasztalható (bázisindex: 97,4 százalék). A Veszprém megyei fejlesztések közel négytizedét a feldolgozóipar valósította meg, kiemelt ágazatai közül a villamos gép- és műszergyártásban, valamint a vegyiparban történt a legtöbb beruházás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!