Gazdaság

2011.10.21. 13:02

Módosulhat a végtörlesztési törvény

Ha a bankok magatartása ezt szükségessé teszi, a Fidesz a végtörlesztési törvény újbóli módosítását fogja javasolni, az ehhez szükséges munka jelenleg is folyik a frakcióban - ismertette Rogán Antal pénteken sajtótájékoztatón.

MTI

A devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztéséről szóló jogszabályt kezdeményező fideszes politikus hozzátette: ha pontosítás szükséges, az már a november 3-i ülésen a parlament elé kerülhet.

Hangsúlyozta azonban, hogy a végtörlesztés kérelmezésének évvégi határidején nem kívánnak változtatni.

Rogán Antal kifejtette: változatlanul úgy gondolja, a bankok összejátszanak, hogy minél kevesebben jussanak forinthitelhez, és így minél kevesebben élhessenek a végtörlesztés lehetőségével. Szavai szerint a pénzintézetek a kiskapukat keresik, ezért a Fidesz-frakcióban folyamatos a törvényalkotási munka annak érdekében, hogy minden akadályt elhárítsanak a végtörleszteni szándékozók elől. "Ha a bankok problémákat vetnek fel, kifogásokat találnak, akkor ha kell, törvényi pontosítással ezeket a kifogásokat elhárítjuk" - jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!