A hajdani balatoni vonat, az ''Azúr expressz'' nyomában

Mindenki csak fürdőjáratnak nevezte ezt a 22 kilométeres vonalat. Pezsgett az élet, Veszprémtől egészen Alsóörsig jutott el az ember ezzel a vonattal jókedvűen, nótázva – mondják a veszprémi Vörösháziék a régi állomáson Meggyespusztánál, a túra egyik állomáshelyén, ahová a többség gyalog, mások kerékpárral, autóval érkeznek a régi veszprémi kisállomástól, amelyben ma vendéglő üzemel.

Az egykori állomásépületben lakik éppen negyven éve Varga Sándorné, Teréz néni, aki takaros kis kertje fakerítésére támaszkodva, könnyeivel küszködve mesél a régmúltról. – Akkor költöztem ide, amikor megszűnt a vasút, kiürült az épület. Bizony másokkal együtt sirattuk a vonatot.

Vörösházi Endre és felesége 1952-től járt nyaralójába Balatonalmádi-Káptalanfüredre. Emlékeik szerint minden alkalommal rengetegen utaztak ezen a népszerű vonaton Veszprém és Alsóörs között. Valójában már Győrből, ahonnan felszálltak az utasok a vonatra és Zircen át Veszprémig jöttek, innen eljutottak a Balatonhoz. – Ügyeltünk arra, hogy az első kocsiba szálljunk, mert onnan az Öreg-hegynél le lehetett lépni, mivel a vonat nagyon lassan, erőlködve haladt, aztán az utolsó kocsiba, uzsgyi, föl! Megdézsmáltuk az út menti gyümölcsfákat, a borosgazdák hozták a finomabbnál finomabb nedűiket, az asszonyok szalonnát, kolbászt kínáltak, mire elértünk a Balatonhoz, mindenki jókedvű lett. A vonat mögött zötyögött egy úgynevezett paklikocsi, aki építkezett, ebbe pakolhatta a holmiját fillérekért. Erre a kocsira nagy szükség volt, ugyanis építkezési láz tombolt a Balatonnál. – De szép idők is jártak akkoriban! – kiáltja egy férfi távolról. – Jutott pénz hétvégi utazásra, építkezésre, családok mentek rendszeresen a tóhoz, jókedvű volt mindig mindenki. Össze sem lehet hasonlítani napjainkkal – jegyzi meg keserűen. – Legjobb, ha az ember gyalogol vagy biciklizik, az legalább nem kerül semmibe, az autózást egyre kevesebben tudják megfizetni.

– Életem legszebb emlékeit őrzöm az akkori időkből, sokat utaztam ezen a vonalon – szegődik mellém Récsei István. Megsárgult képeket mutat, büszkén említi, hogy édesapja akkoriban a veszprémi vasúton forgalmista, főfelügyelő volt. Beszél arról is, hogy a Veszprém–Alsóörs vonalra Meggyespusztánál ipari elágazót is építettek, ők azon vitték csomagszállítóval a szállítmányokat a Videoton gyárba.

– Tudja mit, így sem rossz élmény végigjárni ezt a szakaszt a régi nyomvonalon, a környezet ugyanis főként a Balatonnál nagyon szép – jegyzi meg Káldi Géza. Az ajkai sportember az ország összes települését végigjárta már kerékpárral. Meggyespusztáról nagyon szép környezetben, a régi nyomvonalon, szőlőlugasok között, gondozott porták mellett közelítjük meg Balatonalmádiban a Vöröskőhídon kiállított mozdonyt, amely az öreghegyi vonalszakaszra emlékeztet. Az egykori gőzösre a város honismereti köre emléktáblát tett, amelyen többek között ez áll: „...unokáink is láthassák és emlékezzenek arra, hogy itt Alsóörs– Veszprém között közlekedett a közkedvelt személyvonat”..

– Érthetetlen, hogy megtörténhetett a vasútvonal megszüntetése! Ráadásul az egész országot ez jellemezte – sorolja a példákat Mag Éva, a VMTSZ elnöke. Elmondja, édesapja állomásfőnök volt az Alföldön, ahol ugyancsak egyik napról a másikra közölték velük, nincs tovább. Az életet jelentette nekik és sok más családnak a vasút, kenyeret, utazási lehetőséget adott. Lakóházuk ma vasúti múzeum. – Ez szép dolog, de sokra megyünk vele – veti közbe férje, Németh Béla. – Értékes szárnyvonalakat szüntettek meg akkoriban Magyarországon – mondja emelt hangon. – Ez történik napjainkban is, nem? Kizárják a vidéki népet a vérkeringésből, maholnap sehová nem lehet már eljutni! – kiáltja oda egy asszony közeli kertjéből. – Honnan jutok el bárhová is egyedül innen a hegyről? Hát sehova, legföljebb gyalog, ha jó lenne a lábam – mondja szomorúan.

Kihalt balatoni tájon bandukolunk a még meleg őszi napsütésben Káptalanfüredre. Itt az állomás letűnt korok hangulatát őrzi. Az épület előtt az egyik kopott padon egyetlen utas, egy idős bácsi várakozik a macskájával. A másikon Mag Éva és férje terít finom hazai falatokkal, azzal várják a túrázókat. Kormi kutyájuk, a kedves jószág mindenkit kitörő örömmel fogad. – Már csak a környezetvédelem miatt is érdemes lenne odafigyelni a vasúti közlekedésre – érvel a balatonakarattyai Mészáros András, aki elsőként érkezik meg. Reméli, hogy az országban minél előbb fontosak lesznek a vasúti szárnyvonalak, amelyek a vidék életben maradását biztosítanák.

Kerékpárral érkezik a veszprémi Ernhöffer János és két kislánya, Ágnes és Lívia. A lányoknak hatalmas élményt adott a szakasz végigkerekezése, különösen a balatoni környezet miatt.

Beszélgetésünk közben befut egy vonat. Annak ellenére, hogy hétvége van, csak kevesen utaznak a kocsikban. A leszállók közül Novák Béla máig sajnálja, hogy megszüntették az említett vonalat, ő is törzsutasként utazott rajta. A Győrből jövő forgalom jelentősen megcsappant a bezárás után.

Mint mondja, szívesen közlekedik vonattal, a kedvezmény miatt megfizethető az időseknek.

Egy másik férfi sietve mondja el, hogy ő egyetemi éveiben utazott sokat Veszprémből a Balatonhoz. A vonatot a Balaton miatt Azúr expressznek nevezték el, és máig legszebb fiatalkori élményei fűződnek ezekhez az utazásokhoz, jóízű baráti beszélgetések, szerelmek, fürdőzések. Estefelé összecsomagolunk.

A résztvevők Mag Évától büszkén veszik át a túra emlékét őrző kitűzőt és emléklapot. Mindenki hazaindul, Kormi fáradtan kísér minket. – De jó lenne vonatra szállni! – jegyezzük meg többen is.



Ma sem tudni, miért szüntették meg

A megszűnés okairól egymás szavába vágva mondják el a túrázók, hogy tudomásuk szerint egyes magas rangú embereknek állt érdekében a megszüntetés, mert állítólag zavarta őket a zaj és a forgalom. A hivatalos magyarázat szerint – amit máig elképesztőnek tartanak a hajdani utasok – gazdaságtalannak nevezték a közlekedést. A megszűnés után egy ideig Veszprém és Alsóörs között járt a vonat helyett olyan autóbusz, amelyet az építőanyag-szállítás miatt kisteherautó kísért, de rövid idő múltán ez is megszűnt.