Gazdaság

2013.12.27. 17:50

Milyen évünk volt?

A felkérés kapcsán eszembe jutottak Árkus József örök érvényű szavai, melyek minden évre alkalmazhatók: rosszabb, mint az előző, de jobb, mint a következő. Ez természetesen humornak jó, de – legalábbis remélem – a valóság nem ezt igazolja majd vissza.

Helyzetünket nagyban meghatározza a rendelkezésre álló pénz mennyisége, tehát ebből a szempontból is meg kell néznünk az évet. Az ország adósságállománya csak kismértékben növekedett. Ez jó, ugyanakkor látnunk kell, hogy ennek az árát a fogyasztás stagnálásával fizettük meg. Sikerült a jegybanki alapkamatot jelentős mértékben csökkenteni, a jelenlegi három százalék szerintem már az alsó küszöb, kockázat nélkül számottevően nem csökkenthető. Az alacsony jegybanki kamatoknak köszönhetően olcsóbbak lettek a lakosság felvett hitelei, ami a törlesztőrészletek csökkenését is eredményezte. Ezzel szinkronban jelentősen csökkentek a betéti kamatok is, ami a betétesek kamatjövedelmét csökkentette erősen.

Hasznos dolog volt a rezsicsökkentés bevezetése. Ez sok családnak adott jelentős megélhetési könnyebbséget. Ugyanakkor több, önkormányzati tulajdonú szolgáltatóvállalatnak okozott komoly gazdálkodási problémákat, amit csak közvetlen állami támogatással tudnak túlélni.

Sajnos a valutaárfolyamok emelkedtek, ami jó hír az exportáló vállalkozásainknak, de kifejezetten elkeserítő a deviza- (alapú) kölcsönnel rendelkezőknek. A bevezetett árfolyamgát nagyon jó lehetőség a terhek csökkentésére, sajnos nem mindenki élt vele. Ennek a problémának a megoldása 2014 nagy feladata lesz, de ez nem képzelhető el összefogás nélkül. Meggyőződésem, hogy a devizahitelek problémája csak az állam, a bankok és az adósok közös szerepvállalásával oldható meg, hiszen ennek a konstrukciónak az eredeti haszonélvezői is az állam, a bankok és a hitelfelvevők voltak.

Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság. Kár, hogy ennek forrása a közmunkaprog-ram és a fiatalok tömeges külföldi munkavállalása volt. Ami nem következett be az unióhoz való csatlakozásunkkor, az mára megvalósult, százezrek dolgoznak külföldön. Remélem, hogy a hazánkban működő autógyártó és autóipari cégek növekvő termelése jövőre már többeknek, akik időközben használható nyelvtudásra tettek szert külföldön, valamint azoknak is, akik (lásd pesti humor, 1957) pusztán kalandvágyból itthon maradtak, lehetővé teszi, hogy itthon találjanak munkát maguknak.

A társadalmi és az egyéni célok megvalósításához két fontos dolog szükséges, amiről még nem esett szó: az összefogás, és az egészség. Úgy látom, hogy nagy általánosságban az összefogás még nem az a sportág, amiben sikerrel indulhatnának a magyarok az olimpián. Ugyanakkor megfelelő célokra eredményesen lehet mozgósítani az embereket, gondoljunk csak a kórház onkológiai osztályának vásárolt matracokra.

Azt kívánom mindenkinek, hogy értékelje az elmúlt évét, készítse el a saját anyagi és érzelmi mérlegét is, tűzzön ki magának megfelelő célokat jövőre, és ennek elérése érdekében tegyen meg minden tőle telhetőt. Ehhez kívánok mindenkinek jó egészséget!

Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnöke, pénzügyi szakember

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!