Gazdaság

2013.12.10. 15:25

Tisztázták a jogszabályokat

Veszprém - A Munka Törvénykönyvének pontos értelmezése, az egyes szabályok gyakorlati alkalmazása, a munka világának rejtett veszélyei és lehetőségei egyaránt szóba kerültek a Man at Work Kft., a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezet, a VOSZ Veszprém Megyei Szervezete fórumán.

Tremmer Tamás

Egy, a közelmúltban készült felmérésből az derült ki, hogy a munkáltatók nehezen igazodnak el a munkaidő-pihenőidő új szabályai között. A jogszabályok gyakori változása miatt a hazai társaságok körében jelentős a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy valóban megfelelően alkalmazzák-e az új szabályokat. Pedig az új Munka törvénykönyvében megfogalmazott jogszabályok pontos ismerete és alkalmazása minden munkáltató számára elengedhetetlen.

Vida István befektetési szakértő a nemzetközi környezetet és a hazai gazdasági kilátásokat elemezte. Fotó: Tremmer Tamás

A tisztánlátást célozta meg a Man at Work Kft., a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezet és a VOSZ Veszprém Megyei Szervezete közös fóruma. Ottó Csaba, Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége alelnöke, A Man at Work Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, ez a harmadik ilyen rendezvényük. A két korábbi fórum esetében az állandóságot két téma biztosította: a válság, illetve a változó jogszabályi környezet. Ő a partnereiken keresztül úgy tapasztalta, ha lassan is, de elmozdultak a mélypontról, viszont a jogszályok terén van mit átbeszélni.

A fórumon két szekcióban folyt a munka. Dr. Dudás Katalin ügyvéd a munka világának rejtett veszélyeire és lehetőségeire, a munkáltatói jogosultságokra és kötelmekre hívta fel a figyelmet. Tanulságos gyakorlati esetekkel szemléltet-te, milyen buktatók lehetnek.

Vida István befektetési szakértő a gazdasági kilátásokat elemezte, a nemzetközi környezettől indult, s így jutott el hazánkig. Szerinte is beindult a gazdasági fejlődés, amely most még nem látványos. Jövőre azonban akár kétszázalékos is lehet a hazai növekedés. Ezzel együtt felpöröghet az infláció, és emelkedhetnek a kamatszintek.

A területen alapvetésnek számító Munka törvénykönyvét szedte ízekre Szabó Béla, aki a jogszabály változásait elemezte, problémákra világított rá, és azok gyakorlati megoldásaira mondott példákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!