Gazdaság

2014.01.24. 17:35

Több a befektetni való pénzünk?

Több mint egyharmadával nőtt tavaly a befektetési alapok vagyona, jelentősen túlszárnyalva a várakozásokat. Minden egyes hónap gyarapodást hozott, arattak az abszolút hozamú alapok.

Osváth Sarolta

Elkészült a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) évértékelése, amely szerint a hazai alapok nettó vagyona 35,3 százalékkal, 1205 milliárd forinttal növekedett. Az emelkedés már 2012 utolsó negyedévében elkezdődött, és 15 hónapja töretlen. December végén a BAMOSZ tagok 4 617 milliárd forintot kezeltek, a legnagyobb vagyongyarapodás márciusban (5,2 százalék), legkisebb júniusban, (0,4 százalék) volt; a kedvező tendencia decemberben is folytatódott, az összvagyon ekkor 82 milliárd forinttal, azaz 1,8 százalékkal nőtt.

Szendi Sándor elemző tájékoztatása szerint decemberben néhány kategória esetében csökkent az alapok vagyona, ezt azonban felülmúlta a többi növekedése, illetve annak mértéke. Tőkekiáramlás volt a részvény, az árupiaci, a tőkevédett és a zártkörű alapoknál, de – főként a növekvő lakossági megtakarításoknak köszönhetően – összesen 96 milliárdnyi friss tőkével gyarapodott az abszolút hozamú, a kötvény és a vegyes alapok vagyona. A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapokat – ezek adják az összvagyon 66 százalékát – decemberben 1,9 százalékkal, az egész évet tekintve több mint 40 százalékkal növelték a befektetők.

A pénzpiaci alapokon belül a hazai és az euró övezeti likviditási alapoknál viszont nagyobb mértékű visszaváltás volt, hat-hat milliárdnyi tőke áramlott ki, ezzel szemben a hazai pénzpiaci alapokba 15 milliárd friss tőke érkezett. A végeredmény összességében pozitív, a hozamokkal együtt egy százalékos a vagyongyarapodás. De tény: éves szinten a pénzpiaci alapok a lemaradók közé tartoznak, mivel a növekedésük „csak” 17,5 százalék, alig fele az éves átlagnak. A kötvényalapok továbbra is népszerűek, az utóbbi két hónapban pedig főleg a rövid futamidejű kötvényalapokat keresik – hangsúlyozta elemzőnk. A decemberi vagyongyarapodás 4,7 százalék volt, 34 milliárdnyi friss tőkével. Éves szinten a kötvényalapok 121 százalékos vagyonnövekedést értek el, ezzel a harmadik helyet szerezték meg. Nagyon népszerűek a vegyes alapok, a 17 milliárd forintos tőkebeáramlás decemberben a harmadik legmagasabb érték volt. A vegyes alapok vagyona tavaly 128 százalékkal nőtt.

Az abszolút hozamú alapok egész évben brillíroztak, a tőkebeáramlás 35,4 milliárdot tett ki, a vagyon 8,4 százalékkal nőtt. Már csak a hagyományos pénzpiaci és kötvényalapok nagyobbak ennél a néhány éve még ismeretlen alaptípusnál. A 2012-es év végén a kategória éppen hogy átlépte a 200 milliárdos határt, tavaly pedig 484,2 milliárd volt az összesített nettó vagyonuk. – Ez a kategória produkálta tavaly a legnagyobb, 137 százalékos növekedést – emelte ki Szendi Sándor. A részvényalapokból viszont decemberben csaknem négymilliárd forintnyi tőke távozott a tőzsdeindexek csökkenése miatt. A hozamok ezt nem tudták ellensúlyozni, decemberben a vagyoncsökkenés 3,4 százalék volt, éves szinten pedig 7,3 százalék. A tőkevédett alapokból még jelentősebb, mintegy 12,7 milliárdnyi tőke áramlott ki az év utolsó hónapjában, öt százalékkal csökkentve a nettó eszközértéket, itt éves szinten gyakorlatilag stagnálás volt. Az ingatlan alapokba az év utolsó hónapjában hatmilliárd forint friss tőke érkezett, a tőkebeáramlás és a hozam együtt 1,6 százalékkal növelte a vagyon értékét. A múlt év második felében az ingatlanalapok magukra találtak és összességében 20 százalékos éves növekedés értek el. Az árupiaci alapokból csak decemberben fél milliárdnyi tőke távozott, éves szinten a nettó eszközérték csaknem 17 százalékkal csökkent.

A múlt évnek is az elsősorban az intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok a nagy vesztesei, vagyoncsökkenésük 26 százalékos. A nyugdíjrendszer reformja óta nem találnak magukra, ami sok magyarázatra nem is szorul – tette hozzá megkérdezett elemzőnk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!