Gazdaság

2016.01.22. 12:08

Kéményseprőtörvény: százmillió forint a veszteség

A városi közszolgáltatóktól a katasztrófavédelmi igazgatóságokhoz kerül a kéményseprés szolgáltatás, amelyért az év közepétől fizetni sem kell.

Tremmer Tamás

A decemberben megalkotott kéményseprőtörvény lehetőséget adott a megyei jogú önkormányzatoknak, hogy eldöntsék: július elejétől maradnak-e az eddigi szolgáltatójuknál, vagy az év közepétől a katasztrófavédelemre bízzák a kéményseprési teendőket. Veszprém közgyűlése gyorsan döntött: a területet érintő, évek óta jelen lévő nehézségek, az általános szakemberhiány miatt december 17-én elfogadták azt a határozatot, amelyben a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződését június 30-cal megszüntetik, és július 1-jétől a katasztrófavédelemnek adják át a feladatokat. (Információink szerint a tevékenység közel százmillió forintos veszteséget hozott a társaságnak – a szerk.)

A nyár közepéig a megyében a VKSZ marad a közszolgáltató, a munkát az addig érvényben lévő kéményseprő-ipari díjakon végzik. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a lakosok értesítést kapnak a vonatkozó sormunka időszerűségéről, annak elvégzését ne gátolják. A kéményseprő beengedése minden érintett kötelessége, a munka elmaradását a hatóság ellenőrizheti és hiányosság esetén bírságolhat.

Július 1-jétől a katasztrófavédelemnek erre a célra létrehozott kéményseprő-ipari szerve veszi át a tevékenységet, e szervezet kialakítása folyamatban van. Az önkormányzatoknak január végéig kell nyilatkozniuk arról, hogy a jövőben miként gondoskodnak a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásáról, ezért ma még nem lehet tudni, mekkora lesz az új szervezet pontos létszáma és a működési területe, tájékoztatta a Naplót Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Hangsúlyozta, a szakképzett kéményseprők munkájára továbbra is szükség van, ezért a katasztrófavédelem folyamatosan egyeztet a kéményseprőket foglalkoztató piaci szereplőkkel és a kéményseprőket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel annak érdekében, hogy a szakemberállomány további foglalkoztatása biztosított legyen.

Közölte, jelentős horderejű változás az is, hogy a lakossági szektorba tartozó ingatlanok esetében július 1-jétől a kémények időszakos ellenőrzése, tisztítása, valamint műszaki felülvizsgálata ingyenes lesz, ha az elvégezhető az első vagy második kiszállási időpontban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!