Gazdaság

2016.04.05. 16:30

Előnyben a márkát építő vállalkozások

Veszprém - A védjegyeket és más iparjogvédelmi oltalmakat használó cégek sikeresebbek a többi vállalkozásnál, hangzott el a témában tartott előadáson.

Marton Attila

Fogyasztó- és márkavédelmi konferenciát rendeztek a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában kedden. Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára bevezetőjében kiemelte, a kutatások szerint csak az európai kozmetikai ipar 4,7 milliárd euró bevételtől esik el évente a hamis termékek miatt. Az adat az ágazati forgalom közel nyolc százalékát jelenti, emiatt közel ötvenezerrel dolgoznak kevesebben a szektorban. Hozzátette, ennek ellenére a nagyvállalatoknak csak negyven, a kis- és középvállalkozások kilenc százaléka rendelkezik ipari védelmi oltalommal.

Pál Roberta, a HENT titkárhelyettese a márkaépítés fontosságáról beszélt. Elmondta, a piac szereplői védjeggyel igyekeznek megkülönböztetni egymástól a termékeiket. A márkákat védő oltalmak (know-how, szabadalmak, védjegyek stb.) a világ ötszáz vezető cégének értékében a hetvenes években kevesebb mint húsz százalékot adták a társaság ingóságaival (gépek, gyártósorok stb.) szemben, a kétezres évek végén már a legnagyobb vállalatok értékén belül megfordult ez az arány.

Vass László Ádám, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala munkatársa a szellemi tulajdon védelmét szolgáló jogról beszélt. Hangsúlyozta, az üzleti szereplőknek piacra lépéskor tájékozódniuk kell a versenytársak szabadalmairól.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget